Az MSZP „nagyvonalú” ajánlattal fordul a „demokratikus ellenzéki pártokhoz” a listás választási helyek elosztása érdekében – közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Botka László azt mondta: az MSZP a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek.
Hozzátette: a listás helyek elosztásának arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg. A szocialista politikus közölte, ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet.
Elmondta, az ellenzéki oldalon eljött „a tettek ideje”. A miniszterelnök-jelölt szerint a választópolgárok többsége csak akkor fog a „demokratikus ellenzéki oldalra” szavazni, ha egyértelműen azt látja, hogy ezek a politikai erők valóban győzni akarnak.
Hozzátette: arra kéri a demokratikus ellenzéki pártok vezetőit, hogy hozzák létre a teljes körű választási szövetséget.
Botka László elmondta, hogy az ellenzéki pártoknak tett javaslatát először az MSZP országos választási bizottságával ismertette, amely támogatta azt.
A kiosztott sajtóanyag szerint a szocialisták harmadolták az országos lista 96 helyét és harmadonként állapították meg a pártoknak járó mandátumokat. E szerint az MSZP-nek 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 hely járna harmadonként.
Botka László közölte, javaslatukat a nap folyamán elküldik mind a hat ellenzéki pártnak.
Közölte azt is, a választást a 106 egyéni körzetben lehet megnyerni. Az a fontos – folytatta –, hogy mind a 106 körzetben olyan jelöltet találjanak, aki leginkább alkalmas a győzelemre.
A sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepét firtató kérdésre Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, egy tárgyalás kezdetére készítettek ajánlatot. Arra készülnek, hogy nyitott, konstruktív tárgyalást fognak lefolytatni – hangsúlyozta, hozzátéve: az út elején nem szeretnék az út végét meghatározni.
Elmondta, nem változtak azok a feltételek, amelyek „áldozatokat követelnek mindenkitől”. Szólt arról is, hogy új ajánlatról van szó, és azt kérik a politikai partnerekről, hogy ne a régi válaszokat mondják vissza.
Fidesz: A baloldalon semmi sem változik
A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak. A nagyobbik kormánypárt így kommentálta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői nyilatkozatát a listás választási helyek elosztásáról.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Botka László ugyanolyan szocialista jelölt, mint a többi. Ugyanazokkal egyezkedik és ugyanazoknak tesz ajánlatot, mint akiknek korábban is mindig. A baloldalon tényleg semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak – fogalmazott.


