2025. november 13., csütörtök

Porosenko asztalán az ukrán oktatási törvény

Andrij Parubij ukrán házelnök aláírta kedden a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Porosenko elnöknek. Ezt maga a parlament elnöke jelentette be sajtótájékoztatón.

A házelnök hétfőn a jogszabályról azt mondta, hogy szerinte az új oktatási törvény védi az ukránt mint államnyelvet, egyben „semmilyen mértékben sem” szorítja vissza a nemzetiségi, illetve az úgynevezett őshonos népek – mint a krími tatárok – nyelveit. Úgy vélekedett, hogy az oktatási törvény körül kialakult viták „inkább spekulatív jellegűek”.

Petro Porosenko az elmúlt napokban tett nyilatkozataiban szintén védelmébe vette a törvényt. Leszögezte, hogy minden gyereknek, mire befejezi az iskolát, szabadon kell beszélnie ukránul, azon a nyelven, amelyet szerinte meg kell védeni Ukrajnában. Hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy megtiltanák Ukrajnában a nemzetiségi nyelvek oktatását.

A törvény elleni tiltakozásokat a jogszabálynak az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye váltotta ki, amely kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel