2025. november 13., csütörtök

Temerin és Zobnatica lovasai a középfutamban

Színpompás látványosságok sora a X. Nemzeti Vágta első napján

Tizedik születsénapját ünnepli idén a Nemzeti Vágta. Az alkalomhoz illően számos, nem mindennapi látványossággal lepték meg a közönséget a szervezők. Az izgalmas előfutamok előtt, után és közben csikósok, huszárok, lovasíjászok gondoskodtak arról, hogy egyetlen percig se unatkozzon a nézőtéren helyet foglaló több ezer ember.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Ami a vajdasági lovasokat illeti, az előfutamokban felemás sikerrel szerepeltek. A második futamban úgy hozta a sors, hogy mindjárt két képviselőnk is rajthoz állt, mégpedig Temerin és Óbecse lovasa. Az erős mezőnyben cask a Temerin képviseletében lovagló Nagy Arnold jutott a vasárnapi középfutamba. A hetedik előfutamban Cékus Noémiért izgulhattunk, aki Zobnatica színeiben szállt nyeregbe. Óriási küzdelemben Kézdivásárhely mögött sikerült a továbbjutást jelentő másodikként célba érnie. A kilencedik előfutamban annyiban voltunk érintettek, hogy az oromhegyesi Ördög Alen Budapest Ferencváros színeiben versenyzett és fantasztikus helyzetfelismerésének köszönhetően megszerezte a második helyet. Topolya lovasa a nap utolsó selejtezőjében kísérelhette meg a továbbjutást, de az egyik leggyorsabb futamban cask a negyedik helyen lovagolt be Bajusz Gábor a célba. Ugyancsak nem sikerült a vasárnapi döntőbe kerülnie, a bácskossuthfalvi Víg Barbarának sem a Kishuszár vágta előfutamából, de amint elmondta, nem bánkódik, hiszen már ez is nagy siker, hogy eljutott erre a rangos rendezvényre és rengeteg szép élménnyel tér haza Budapestről.

Az OMÉK 2017. Nemzetközi futamában a zombori Suzana Sekulic képviseli Szerbiát vasárnap délután olyan mezőnyben, mint az USA, Csehország, Kína, Magyarország, Mongólia, Románia, Suriname, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Üzbegisztán. A kisoroslt lovaktól nagyban függ a helyezés, de egy tisztes helytállás már sikernek számít Suzana számára.

Magyar ember Magyar Szót érdemel