2024. május 9., csütörtök

Záhonyban külön sáv várja a futballturistákat

Közel negyedével esett vissza a járműforgalom a magyar–ukrán határszakaszon
Üzemanyagot fejtenek le egy autóból a záhonyi határátkelőn (Dunda György)

Ungvári tudósítónktól

Az ukrán és a magyar vámhatóság egyaránt felkészült az európai futballturisták fogadására, állítják a két ország vámügyi vezetői. A technikai és a személyi kapacitásnak egyaránt elégnek kell lennie, szögezte le minapi záhonyi sajtótájékoztatóján Szabó Károly dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója. Ukrán részről pedig Olekszandr Pohilko, a Csapi Vámhivatal parancsnoka nyilatkozott hasonlóan, s még azt is mondta, a vámosok több mint fele beszél angolul.

A legnagyobb rohamra minden bizonnyal Záhonynál kell számítani. Emiatt külön forgalmi sávot jelölnek ki a szurkolók számára, szükség esetén a kamionterminál is bevethető lesz a drukkereket szállító buszok fogadására. „Gyors és kulturált lesz vámosaink eljárása”, ígérte Szabó Károly. Elmondta továbbá, jelenleg naponta harmincan teljesítenek szolgálatot a záhonyi átkelőn, ezt további tíz fővel egészítik ki az Eb idején, de amennyiben szükséges lesz, természetesen a többi magyar–ukrán átkelőre is fognak embereket vezényelni. A sorok megakadályozása érdekében folyamatosan egyeztetnek ukrán kollégáikkal, a cél, hogy minél összehangoltabb legyen a munka. Nagyobb sorok kialakulására csupán csütörtöki napokon számítanak, amikor változatlanul nagy számban indulnak Nyugat-Európába az ukrán vendégmunkásokat szállító kisbuszok, ilyenkor továbbra is elkerülhetetlen a várakozási idő megugrása.

Szabó Károly dandártábornok az említett sajtóértekezleten emlékeztetett, 2005 őszén, a Bereg akcióval kezdődött a magyar–ukrán határszakaszon a folyamatos szigorítás, aminek két fő oka volt: az egyik, hogy visszaszorítsák az illegális csempészetet, a másik, hogy zavartalanabbá tegyék az átkelést a rokonlátogatásra, turisztikai, üzleti és más legális célból utazóknak. Jól példázza a forgalomcsökkenést, hogy míg hét évvel ezelőtt átlagosan hétezer jármű kelt át a két ország közötti határállomásokon, addig mára ez a szám kétezerre apadt.

A március elsejétől életbe léptetett újabb szigorítás – melynek lényege, hogy teli tankkal hetente csak egyszer lehet Magyarországra belépni – elérte a célját, hangzott el. Mint azt Szabó Károly megfogalmazta, eltűnt a „tilosban járók” nagy része, a személyforgalomban megszűntek a többórás várakozások, amit jobbára az üzemanyag-csempészek generáltak. A magyar vámhatóságnak az a tapasztalata, hogy átjárhatóbbá váltak a határok, megjelentek az igazi turisták, a rokonaikat látogató családok. Ezzel együtt pedig csökkent a feketepiac részesedése, s többletbevételek jelentek meg a legális szektorban, például tizenegy százalékkal nőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei üzemanyagkutakon értékesített benzin mennyisége, amire nem titkoltan nagy szüksége van a magyar adóhatóságnak. 2012 márciusában és áprilisában 31 százalékkal kevesebb üzemanyagot hoztak be Ukrajnából Magyarország területére, mint 2011 hasonló periódusában. Az elmúlt két hónapban 6853027 litert, egy évvel korábban 9912020 litert. Az idei év márciusában és áprilisában, összehasonlítva 2011 ugyanezen időszakát, 23 százalékkal csökkent az Ukrajnából Magyarországra belépő gépjárművek száma is. Tavaly a jelzett két hónapban 170781 volt, 2012-ben viszont már csak 130933. Mindezekkel együtt az átlagos várakozási idő is csökkent. Ez pedig a nyakunkon lévő foci-Eb miatt különösen fontos, jegyezte meg a dandártábornok.

Szabó Károly egyúttal leszögezte: az üzemanyag adómentességének márciustól bevezetett szigorított vizsgálatán nem óhajtanak változtatni, ugyanakkor nyomatékosan igyekezett eloszlatni azt a tévhitet, miszerint csak hetente egyszer lehet belépni Magyarországra. Szavai alátámasztásául azt hozta fel, hogy átlagban ezernél is többen vannak olyanok, akik hetente legalább háromszor lépnek be az országba. De százas nagyságrendű azok száma is, akik hetente hatszor mennek át, több tucatnyian pedig a hét összes napján.

Hangsúlyozta, az a lényeg, hogy teli tankkal hetente csak egyszer lehet belépni Magyarországra, ám utána is jöhet bárki minden nap, ám csak a tankban maradt mennyiséget használhatja, nem szabad rátankolni, az üzemanyagnak a gépkocsiban kell elfogynia. Mint mondta, „az alkalmi jelleg vizsgálata csupán egy eszköz, a cél a kulturált és gyors határátlépés biztosítása úgy, hogy a magyar államnak az adóbeszedéshez való joga ne sérüljön”.