Szolyván ma emlékeznek meg az 1944-ben nemzetiségi hovatartozásuk miatt elhurcolt kárpátaljai magyarokról és németekről. A sok ezer áldozat emlékére épített Szolyvai Emlékpark alapkövét még 1991-ben rakták le, három évvel később, a siratófal elkészülte után pedig fel is avatták.
– Az emlékparkban történő építkezések eddig több mint százezer euróba kerültek – mondja dr.Tóth Mihály, az 1994-ben alakult Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke. –Sokat köszönhetünk az Illyés Közalapítványnak és a Szülőföld Alapnak, de támogatta a park kiépítését a Német Hadisírgondozó Társaság is. 1996-ban készült el az obeliszk. Az évek során felkerültek a siratófalra a lágerekben elhunytak nevét megörökítő gránittáblák. Tavaly felszenteltük az ökumenikus kegyeleti kápolnát. A terveink között szerepel a siratófal bővítése, amelyen helyet kapnának a Felvidékről és Magyarországról elhurcoltak és a szovjet lágerekben elpusztított honfitársaink nevei is.
Az emlékparkbizottság elnöke, aki korábban parlamenti képviselő is volt, megjegyzi: a sztálinizmus bűntettei feltárásának a rendszerváltás időszakában jelentős társadalmi visszhangja volt. Igyekeznek arról is gondoskodni, hogy az e témakörhöz kapcsolódó híradások, publikációk a helyi ukrán nyelvű sajtóban is megjelenjenek. Az 1944-es deportálásokról az idősebb korosztály zömének tudomása van, de a fiatalabbaknak valószínűleg elenyészően csekély része tud róla. Éppen ezért lenne szükséges, hogy ez az esemény bekerüljön az iskolai tananyagba, ami azonban a tények hivatalos állami elismerése nélkül lehetetlen. Magyarországon viszont egyre többen szereznek tudomást a kárpátaljai magyarság tragédiájáról, amelynek részt kell kapnia az egységes magyar történelemoktatásban – mondja Tóth Mihály.
Ukrajna nem foglalkozik az elhurcolt magyarok és németek rehabilitációjával, és a jelek szerint ez nem is áll szándékában. Nem támogatták sem az ő, sem Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének beadványait, törvényjavaslatait. A túlélőknek és az elpusztítottak hozzátartozóinak lelki elégtételt csak az anyaországi és a kárpátaljai társadalom emlékezése adhat. A túlélők, illetve özvegyeik a vonatkozó magyar jogszabályoknak megfelelően a lágerekben eltöltött idővel arányos értékű kárpótlási jegyek formájában részesültek egyszeri támogatásban. A megyei tanács pedig több ízben is részesítette minimális összegű anyagi juttatásokban e személyeket.
– A rehabilitációnak minél hamarabb meg kellene történnie, hiszen az idő sürget – fejti ki az emlékparkbizottság elnöke. –Akiket 1944-ben elhurcoltak, ma már legalább 83 évesek, és egyre kevesebben élnek közöttünk.
Szolyván minden évben főhajtással emlékeznek a második világháború végén elhurcoltakra. Természetesen az idén is, amit az sem akadályozhat meg, hogy elviekben az influenzajárvány miatt még mindig karantén van érvényben országszerte. Tegnap pedig „65 éves a malenykij robot” címmel emlékkonferenciát, kiállítást és dokumentumfilm-vetítést tartottak Beregszászban, az Európa–Magyar Házban. A malenykij robot (magyarul: kis munka) megnevezés onnan ered, hogy 65 éve az akkori sztálini rendszer kiszolgálói ezzel az indokkal gyűjtötték össze az embereket, mármint hogy kis munkára, csupán három napra viszik el a férfilakosságot. Sokan valóban ebben a hitben indultak el, de aztán soha többé nem térhettek haza, nem láthatták szeretteiket. Kárpátalján nincs olyan magyarlakta település, melynek szülöttei ne szenvedték volna el az elhurcolások poklát…
