2026. április 11., szombat

MTA: Nem áll le a menekültek Európába áramlása

Nem áll le a menekültek Európába áramlása, sőt talán nem is mérséklődik ebben az évtizedben – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) létrehozott munkacsoport, amelynek tanulmányáról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.

Lovász László, az MTA elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a Belügyminisztérium felkérésére bővítette ki az akadémia korábbi migrációs kutatásait, a munkában az MTA öt intézetének csaknem 30 földrajztudósa, kisebbségkutatója, jogásza, közgazdásza, regionális kérdésekkel foglalkozó szakembere vett részt szeptember óta.

– Szembe kell néznünk azzal, hogy a globális környezeti és politikai változások hosszú távra, valószínűleg évtizedekre szóló feladatokat rónak ránk – mondta az akadémia elnöke.
Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója arról beszélt: olyan kihívás érte Európát, amire nagyon nehéz jó választ adni, „főleg, ha jelentős késedelemben vagyunk a válasz megadásával”. Mint mondta, még mindig politikai viták folynak arról, mi legyen a válasz, beszélnek kvótákról, embercsempészek elleni fellépésről, határozottabb visszaküldési gyakorlatról, de ezek önmagukban nem elégségesek. Kevés szó esik arról, hogy mi lesz azokkal, akik itt maradnak, akár mert nemzetközi védelmet kapnak, akár mert itt rekednek és nem tudnak visszamenni származási országukba – fűzte hozzá.

Ne legyen senkinek illúziója, hogy amikor az EU vezető tagállamai megfogalmazzák, hogy érvényt kell szerezni az idejétmúlt dublini rendelkezéseknek, arra is fel kell készülni, hogy a nemkívánatos személyeket, a nemzetközi védelemre nem szorulókat előbb-utóbb megpróbálják visszajuttatni a befogadásra köteles tagállamba – jegyezte meg. Hozzátette: ezért nagyon fontos a menekültek társadalmi beilleszkedése, amivel szintén foglalkozik a tanulmány.

A munkacsoport elemzése szerint a menekültek beáramlása várhatóan nem áll le, sőt talán nem is mérséklődik ebben az évtizedben, és ez még akkor is igaz lehet, ha a helyzet esetleg stabilizálódik Szíriában, Irakban vagy Afganisztánban, ráadásul a klímaváltozás valószínűleg tovább erősíti a migrációs folyamatot.

A tanulmány elérhető a www.mta.hu internetes oldalon, a háttértanulmányokkal együtt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel