Az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt Biszku Béla nyugdíjas pártvezető, volt belügyminiszter perében a sértettek gyermekei a családokat ért traumáról beszéltek tanúként kedden a Fővárosi Törvényszéken.
Az egyik vádpont szerint a karhatalmisták Martonvásáron 1957. március 15-e előtt kegyetlenkedtek a polgári lakossággal, köztük az Akadémia ottani mezőgazdasági kutatóintézetének három dolgozójával, Biszku Béla pedig utóbb nem intézkedett a felelősök megbüntetéséről, mert maga is közreműködött a karhatalom fellépésére vonatkozó utasítások kiadásában.
A tegnap meghallgatott tanúk többnyire arról számoltak be, hogy milyen megaláztatásokat és bántalmazásokat kellett elszenvedniük szüleiknek, majd éveken át milyen mellőzöttség jutott osztályrészül a családoknak, miközben sérelmeikről még egymás közt sem mertek beszélni.
Egy férfi tanúként elmondta, hogy a forradalom után néhány évvel született, és hézagos ismeretei vannak a vádbeli eseményekről, mert a családban nem nagyon beszéltek róluk. Annyit hallott, hogy apja nem vett részt a forradalomban, 1957. március 9-én mégis elvitték a karhatalmisták, napokig bent tartották, többször kihallgatták, megverték.
A bántalmazás során a pufajkások azt kérdezték az apától: mit jelent az, hogy MUK, és először azért verték meg, mert nem tudta a választ, majd pedig azért, mert tudta, és ezt többször újra és újra megismételték – mesélte a családban hallott történetet a tanú.
(A MUK a Kádár-rendszerrel szemben 1957 tavaszára tervezett Márciusban Újra Kezdjük elnevezésű megmozdulás rövidítése volt.)
Egy idősebb nő tanúként elmondta: apja karakán, tisztességes ember volt, aki azért dolgozott, hogy a népnek jó búzája legyen, 1954-ben kitüntették növénynemesítési tevékenységéért, munkástanácsban nem vett részt, 1957-ben pedig már idős volt. Amikor a bántalmazás után hazatért, csak annyit mondott: borzalmas dolog történt.
A tanú édesanyjától azt hallotta, hogy a hatalom tartott a MUK-tól, ezért sok embert megvertek. Amikor a tanú apját bevitték a karhatalmisták, akkor az egyik vele együtt elfogott kollégáját kényszerítették, hogy bántalmazza az idős embert. Az egyik kutatót pedig úgy megverték, hogy rá sem lehetett ismerni.
„Egy életre nyomot hagyott bennünk” – mondta „megalázott, kisemmizett” családjára utalva a tanú, és felindultan beszélt arról is: máig nem érti, miért tették ezt velük, hiszen a szülei „csodálatos emberek” voltak. Apját a történtek után próbálták ideggyógyintézetben elhelyezni, de az orvosok megmondták: „Ha jönnek érte, kiadják.”
„Nincs bennem gyűlölet, de a gyilkosokat meg kell nevezni, különben ebben az országban, amíg élünk, csak gyűlölködés lesz” – mondta a sértett lánya. Távozóban annyit még megjegyzett: semmiféle rehabilitációt nem kaptak.
Egy másik tanú arról számolt be, hogy apját bántalmazták, nem sokat beszélt róla, de amit mondott, megrázó volt. Először falhoz állítva, majd a priccsre fektetve gumibotozták, hogy vallomásra bírják.
Egy másik sértett gyermeke tanúként elmondta: amikor fegyvereket keresve házkutatást tartottak náluk, apja jelezte a hatóságoknak, hogy nem bízik bennük. Tudja ugyanis, hogy a lakásban nincs fegyver, de karhatalmisták hozhattak magukkal. Erre az apát elvitték, és „kegyetlenül összeverték”. Ezután a családnak el kellett költöznie, az apának pedig 1965-ig minden héten jelentkeznie kellett a rendőrségen.
Biszku Béla ügyvédjének kérdésére több tanú is elmondta, hogy nem tudja, ki adott utasítást a vádbeli bántalmazásokra.
A 92 éves Biszku Béla fejhallgatón, szótlanul figyelte a sértettek leszármazottainak tanúvallomásait, az eljárás során tagadta bűnösségét, és 1956-ot továbbra is ellenforradalomnak tartja.
A korábbi tárgyaláson ismertetett dokumentumok szerint a martonvásári bántalmazásokról akkoriban a szemtanúk elmondták: részeg karhatalmisták válogatás nélkül verték a település utcáján és vendéglátóhelyein eléjük kerülő embereket. A három kutatónál házkutatást tartottak, fegyvereket kerestek, de csak röpcédulákat találtak, mire bevitték mindhármukat a rendőrőrsre, és ott órákon át gumibottal ütötték őket. A sértettek között volt idős, beteg, kitüntetett kutató is, gyógyulásuk hetekig tartott.
A korábban ismertetett dokumentumok szerint még a korabeli rendőri és pártvezetők sem helyeselték a Martonvásáron történteket. Az elkövetőket parancsnokaik felfüggesztették, áthelyezték, a pártfunkcionáriusok pedig úgy vélekedtek, hogy az ilyen cselekmények azért károsak, mert eltávolítják a lakosságot az akkori állampárttól, az MSZMP-től.
