2025. november 14., péntek

Székelyzászlóval fogadnák Johannist

Az MTI-hez is eljuttatott felhívásban kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, hogy Klaus Iohannis (német helyesírással Klaus Johannis) román elnök keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.

A felhívás szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik, a székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.

A felhívás német nyelven üzeni az erdélyi szász Klaus Iohannis elnöknek, hogy „Isten hozta Székelyföldre, elnök úr!”.

A rövid felhívás így szól: Kedves székelyek! Amint azt megtudhattuk, 18-án Székelyföldre látogat Klaus Iohannis, Románia elnöke. Mutassuk meg a székelyek méltán híres vendégszeretetét és tűzzük ki otthonainkra a székely zászlót, mondjuk azt együtt, hogy „Herzlich willkommen, Herr Präsident in Seklerland!”. Mutassuk meg, hogy Székelyföld igenis létezik, mi itthon akarunk maradni, itthon akarunk jövőt építeni, tehát autonóm közösségekben gondolkodunk.

„A székely zászló nemcsak a nemzeti szimbólumunk, hanem ebben testesül meg az autonómia gondolata: az, hogy mi itthon akarunk maradni, és itt akarjuk megteremteni magunknak azt a környezetet, amelyben kiteljesedni, fejlődni tudunk” – nyilatkozta az MTI-nek Tőke Ervin, a Minta elnöke. Hozzátette: sok román politikus úgy gondolja, hogy az autonómia jelszava csak arra szolgál, hogy a magyar vezetők szavazatokat szerezzenek Székelyföldön, de nincsen erre igazi társadalmi igény. „A zászló kitűzésével azt jelezhetnénk, hogy a lakosság is akarja az autonómiát” – vélte a csíkszeredai önkormányzati képviselőként is tevékenykedő politikus.

Tőke Ervin megjegyezte: felhívásukban azért írták német nyelven az Isten hozta Székelyföldre! köszöntést, hogy emlékeztessék Klaus Iohannist német, kisebbségi voltára. Magyarázatként hozzátette: Iohannis több esetben magyarellenes megnyilvánulásokkal kívánta bizonyítani, hogy ő milyen jó román.

Az elnöki szóvivő kedden jelentette be, hogy a román államfő július 18-án Hargita és Kovászna megyékbe látogat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel