Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
Rétvári Bence felszólal az ELTE Kárpát-medencei magyar nyári egyetemének megnyitóján (Fotó: MTI)
Rétvári Bence az ELTE Kárpát-medencei magyar nyári egyetemének megnyitóján kifejtette: a Kárpát-medencei program célja, hogy „bárki, bárhonnan, bárhová el tudjon menni” néhány hónapra vagy félévre tanulmányokat folytatni, illetve oktatni. A „magyar Erasmus” a hallgatókat és oktatókat egyaránt segíteni akarja ebben – jelezte.
A program támogatási kerete a hallgatók számára 234 millió forint, míg magyarországi oktatók kiküldésére az oktatói ösztöndíjprogram keretében 140 millió forintot különítettek el. A régiós megoszlásban az első helyen Erdély áll, amelyet Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság követ.
Kitért arra is, hogy egységes felsőoktatási térben gondolkodnak, és ebben a magyar identitásnak nagyon fontos szerepe van. A globalizációval szemben a nemzeti érdekben és képviseletében hisznek – hangsúlyozta.
Rétvári Bence kiemelte: számos helyen van a Kárpát-medencében magyar felsőoktatás. Magyarországról 11 felsőoktatási intézmény 15 alapképzést és kétféle mesterképzést kínál a határon túli felsőoktatási intézményekben, ezeken 1200 hallgató vesz részt. A külhoni régiókban 20, a szomszédos államok jogrendszere szerint működő felsőoktatási intézmény csaknem 300 alap-, osztatlan, mester- és doktori képzésben biztosít magyar nyelvű oktatást, amelyeken több mint 16 ezer hallgató folytatott tanulmányokat. Emellett a diaszpórában 211 magyar iskola, oktatási program működik.
A felsőoktatásba való belépés megalapozását szolgálja a középiskolás korosztályban a Határtalanul! program: tavaly 990 pályázat érkezett egész évben, míg idén az eddigi három fordulóban már több mint 1400, és egy pályázati kör még hátravan – jelezte. Hozzátette, hogy tavaly 28 ezer diák tudott határon túlra utazni, a számuk ebben az évben több mint 40 ezer lehet.
Az államtitkár beszámolt a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról is, amelyre több mint 17 milliárdot fordítanak. Emellett támogatnak szórványprogramokat, tematikus nyelvi táborokat, magyar nyelvű tankönyvek kiadását.
Kitért arra is, hogy 230 tanár vehet részt nyári továbbképzésen, és 2000 tanár szülőföldi évközi továbbképzéseken, emellett 1500-an Kárpát-medencei nyári akadémiákon.


