2026. április 7., kedd

Orbán: az Indiához hasonló beruházókra van szükség

Olyan beruházókra van szükség Magyarországon, mint amilyen India is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az Országházban, miután fogadta Mohammad Hamid Anszarit, India alelnökét. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy Magyarországon „a munkaerő elfogyott”, sikerült munkát adni az embereknek, lassan elérjük a teljes foglalkoztatottságot, ezért a magyar ipar technológiai színvonalát kell folyamatosan megújítani, és ehhez kellenek a beruházások Indiából is. Hozzátette: 2014–2015-ben Magyarországon a legnagyobb zöldmezős ipari beruházó India volt, és az ázsiai ország további beruházásokat tervez itt.

Orbán a kétoldalú kapcsolatokat illetően kifejtette: India készen áll arra, hogy a magyar innovációs újításokat, a kutatásfejlesztés eredményeit közösen használjuk, aknázzuk ki. Ezért technológiai munkacsoport áll fel, hogy az innováció területén a képességeket összekapcsolják. Úgy vélte, a hadiiparban is jó együttműködési lehetőségek kínálkoznak, valamint a mezőgazdasági kapcsolatok is fontosak. Erősítik a filmipari együttműködést is, ezért filmipari delegáció tesz látogatást Indiában, a lehetőségek felkutatására.

Orbán elmondta: Mohammad Hamid Anszari azért is fontos vendége Magyarországnak, mert egykori mentora India budapesti ideiglenes ügyvivője volt, akinek alakja az 1956-os szabadságharchoz is kapcsolódik, és Anszari is ezt a magyarbarát politikai vonalat képviseli. Mohammad Hamid Anszari az együttműködési területek között a védelmi ipart, a tudományt és a filmipart említette. Közölte: együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá az Indiai Világtanulmányok Tanácsa és a Külügyi és Külgazdasági Intézet között, valamint a Belügyminisztérium és az indiai víz-, folyógazdálkodási és a Gangesz helyreállítási minisztériuma között a vízgazdálkodás területén.

Magyar ember Magyar Szót érdemel