Elhagyhatta csütörtök este a Lille-i kórházat a Calais-nál súlyosan bántalmazott magyar kamionsofőr – jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója. Közlése szerint a férfit a kisebb Calais-i kórházban ellátták, majd további vizsgálatokra a mintegy száz kilométerre lévő nagyvárosba szállították.
A magyar sofőr megveréséről felesége számolt be levélben csütörtökön. Azt írta, férje a Calais felé tartó autópálya egyik parkolójában töltötte pihenőidejét, amikor hajnalban arra ébredt, hogy mozog a kamion. Miután kiszállt, négyen támadtak rá, hátulról fejbe vágták, a fejét, az arcát és a mellkasát ütötték egy vasszerszámmal.
„Halálközeli élmény” volt – nyilatkozta a férfi az M1 pénteki műsorában.
A kamionos elmondta: hajnali négy körül arra kelt fel, hogy nagyon mozog a teherautója. Kinézett, és a jármű hátuljánál egy-két embert látott. Rájuk szólt, de nem mentek el, közben viszont mások mögé kerültek és rátámadtak. A sofőr ekkor visszamenekült a fülkéjébe, a migránsok azonban betörték a két oldalablakot és tovább ütlegelték, majd elmenekültek.
Az áldozat ekkor tiszta vér volt, nem bírt továbbmenni, reggel fél hét körül egy franciát kért meg, hogy segítsen rajta, a külföldi sofőr szólt a mentőknek és a rendőröknek.
Az áldozat közölte: több helyen belilult a bőre az ütésektől, az arca feldagadt, ezért alig tud beszélni, protézisét összetörték, négy ép foga közül pedig kettő annyira meglazult, hogy valószínűleg ki kell húzni.
Jelenleg egy szállodában tartózkodik, a rendőrök péntek reggel elkísérték a kamionjához, hogy magához tudjon venni néhány ruhát és tisztálkodási eszközt. Odaérve az egyenruhások hét migránst szedtek le a járművéről.
A bántalmazási ügy kapcsán tegnap Budapesten sajtótájékoztatót tartott Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke, aki felvetette a kérdést, ki áll majd oda a sofőr elé azt mondva, hogy nem veszélyes az illegális bevándorlás, ez csak egyszeri eset. Csakhogy ezúttal az egyszeri eset épp vele történt – tette hozzá.
Azt is felvetette, hogy ki ad majd választ a kamionsofőr feleségének, aki retteg és nem érti, hogy a 49 éves férjét, aki egész életében becsületesen dolgozott, miért verték össze. Hangsúlyozta: az a kérdés is felmerül, melyik menekültügyi egyezményben van benne az, hogy illegális bevándorlók eldönthetik, ők Angliában szeretnének élni, és amikor egy magyar kamionsofőr nem hajlandó odavinni őket, akkor őt összeverhetik úgy, hogy kórházi kezelésre szorul – mutatott rá.



