A levélszavazat leadása a szabadkai főkonzulátuson (Molnár Edvárd felvétele)
Tegnap óta lehet leadni a leveles szavazatokat Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán mindazoknak, akik szerepelnek a magyarországi választói névjegyzékben, és élni kívánnak szavazati jogukkal az október 2-ára meghirdetett kvótareferendumon. Dr. Babity János Magyarország szabadkai főkonzulja elmondta, munkanapokon meghosszabbított nyitvatartással várják a polgárokat, akik egészen jövő hét péntekig, azaz szeptember 30-áig, 7.30-tól 18 óráig bedobhatják a szavazatukat tartalmazó borítékot az erre a célra kihelyezett három urna valamelyikébe.
– A levélszavazat leadásához semmilyen személyazonosító okmány felmutatására nincs szükség, akik azonban szavazási levélcsomagjukat a főkonzulátusra kérték, hozzanak magukkal személyazonosító okmányt, ami lehet magyarországi útlevél, aki pedig ezzel nem rendelkezik, hozza magával a honosítási okiratát, a lakcímkártyát, illetve az érvényes szerbiai személyigazolványát vagy útlevelét. Összesen 2303 fő kérte, hogy a főkonzulátuson vehesse át a levélcsomagot, amit úgyszintén szeptember 19-étől lehet felvenni egészen szeptember 30-áig. Azt is tudni kell, hogy a levélcsomagban lévő szavazólapot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat nyomtatványát a konzulátuson nem lehet kitölteni, itt csak átvenni lehet, majd a lezárt borítékot vissza kell hozni és az urnába dobni – magyarázta el részletesen a főkonzul.
A főkonzulátus október 2-án, a népszavazás napján is nyitva áll a választópolgárok előtt 6-tól 19 óráig. A voksot és a nyilatkozatot tartalmazó borítékot postai úton is el lehet juttatni a Nemzeti Választási Irodához (NVI), melynek legkésőbb október 1-jén éjfélig meg kell érkeznie. A levélszavazatok postai úton való feladása díjmentes, akár szerbiai, akár magyarországi postán küldi a választópolgár.
Dr. Babity János (Molnár Edvárd felvétele)
Dr. Babity János arra is felhívta a szavazópolgárok figyelmet, hogy a kézbesítési határidő miatt a legbiztosabb, hogy aki a szerb postán tervezi elküldeni levélben a szavazatát, az tegye meg még ezen a héten, hogy a levél időben eljusson a NVI-ba. A Magyar Posta a Magyarországon munkanapon feladott küldeményt másnapra biztosan kézbesíti, így jövő héten még valamelyik magyarországi postahivatalban is feladható a levélszavazat.
Az esős idő ellenére már hétfőn délelőtt is folyamatosan érkeztek az emberek, hogy leadják voksukat, sőt egy-egy polgár egyszerre két-három borítékot is beledobott az urnába. A főkonzul elmondta, erre lehetőség van, sőt a 2014-es országgyűlési választásokon is már tapasztalták, hogy a család vagy a rokonok más tagjainak levélszavazatát egy személy hozza el a főkonzulátusra.
Az október 2-ára kiírt kvótareferendumról, annak fontosságáról, eredményéről és részvételi arányról megkérdeztünk néhány voksát leadó polgárt is.
–Teljes mértékben érintettnek érzem magam a szavazásban, úgy vélem, az lenne a legjobb, ha a migránsok visszakerülnének a hazájukba, és ott segítenének nekik boldogulni, nem pedig Európában, Magyarországon. Remélem, sikeres lesz a referendum eredmény és részvételi arány szempontjából – mondta a szabadkai Dejan Stanimirović.
– Ezek a menekültek a mi gyümölcsöseinken keresztül gyalogolnak át Magyarországra, és minket is megkárosítanak, zavarnak. Éjszakánként nem érzem magam biztonságban. Ha erre majd nem mehetnek tovább, akkor talán ide sem jönnek. Szerintem magas lesz a szavazáson a részvételi arány, mert a mostani helyzet senkinek sem jó, azoknak sem, akik itt élnek, és magyarországiaknak sem – mondta a hajdújárási Kovács Norbert.
A szabadkai Turai Ilona is hasonlóan vélekedett.
– Nagyon fontosnak tartom ezt a szavazást, mert nem szeretném, hogy a menekülteket betelepítsék Magyarországra. Gondolom, sokan élni fognak a lehetőséggel és szavaznak, ugyanilyen indokkal. Ha pedig a többség nemmel szavaz, biztos vagyok benne, hogy ez pozitívan befolyásolja azok életét, akik e térségben élünk.



