2026. április 7., kedd

Asselborn nem visszakozik, szerinte Magyarországnak mennie kelle

A Die Weltnek adott interjújában Magyarország Európai Unióból való kizárását javasló Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter, ötlete kedvezőtlen politikai fogadtatása nyomán, szerdán már magyarázkodó interjút adott a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban. A szocialista politikus szerint „propagandisztikus hisztéria tört ki Magyarországon” a kvótareferendum ügyében. Megerősítette ugyanakkor, hogy továbbra is kiáll a Magyarország uniós tagságának megszüntetéséről szóló kijelentése mellett.

Jean Asselborn és Szijjártó Péter az Európa Tanács miniszteri bizottságának ülésén Strasbourgban 2016. szeptember 7-én (Fotó: MTI)

Jean Asselborn és Szijjártó Péter az Európa Tanács miniszteri bizottságának ülésén Strasbourgban 2016. szeptember 7-én (Fotó: MTI)

Jean Asselborn arra a kérdésre, miként értékeli, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter komolytalan figuraként, illetve kioktató, nagyképű és frusztrált emberként jellemezte, azt mondta, hogy az ügy lényegét tekintve mindez nemigen járul hozzá az előrehaladáshoz, de a reakció érthető, mert kijelentése Magyarország uniós tagságának megvonásáról „goromba felkiáltás” volt.

Hangsúlyozta: nem egy népet vagy országot akart bírálni, hanem arra akart rámutatni, hogy „létezhet az Európai Unióban egy kormányzati politika, amely ténylegesen a mindenekelőtt az Európai Unió által vallott értékeken kívül helyez egy országot, és így már nincs értelme annak, hogy tagja legyen az uniónknak”.

A kvótareferendumot felvezető kampányt értékelve kijelentette: Magyarországon „propagandisztikus hisztéria tört ki”, Orbán Viktor miniszterelnök a „keresztény Nyugat lerombolására” törekvő „brüsszeli birodalmi bürokráciáról” beszél, pártjának egy képviselője pedig disznófejeket kíván elhelyezni a határkerítéseken a menekültek elriasztására. (Asselborn itt Schöpflin György fideszes EP-képviselő kontextusából kiragadott Twitter-bejegyzésére utalt, amit felkapott a magyar bevándorláspolitikát bíráló sajtó. Szerk. megj.)

„Pontosan ez az, ami szerintem nemcsak az uniós szerződésbe ütközik, hanem az értékek azon kultúrájába, amelyre 1945 után felépült Európa, és ezt vagy lenyeli az ember, vagy talán felkiált ellene” – mondta Jean Asselborn.

Arra a kérdésre, vajon Jean-Claude Juncker korábbi luxemburgi miniszterelnök – az Európai Bizottság elnöke – vagy a luxemburgi kormány óriásvállalatoknak milliárdos kedvezményeket juttató adópolitikája nem árt-e éppen annyira az EU-nak, mint Orbán Viktor menekültpolitikája, kiemelte, hogy Luxemburg alapvető változásokon ment keresztül, és jó úton jár, az adóügyek átláthatóságának erősítése területén együttműködik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD), és így „már nem a banktitok az a fogalom, amelyből Luxemburg megél”.

BALOG: A TANÁCSTALANSÁG JELE

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „jelentéktelen” szavai, Magyarországgal szemben megfogalmazott bírálata csak annyiban érdekes, hogy megmutatja, „mennyire tanácstalanok azok az emberek, akik az európai politikát akarják ma megtestesíteni” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.

Balog Zoltán hangsúlyozta: Jean Asselborn bírálata jelzi, hogy durva vádaskodás és bűnbakkeresés zajlik a válaszok keresése helyett egy olyan válság közepette, amely megrázza Európát, és amelynek megoldásához Magyarország igyekszik hozzájárulni.

Jean Asselbornnak „fogalma sincs” Magyarországról, úgy tűnik, számára ott ér véget Európa, ahol egykor a vasfüggöny volt, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy miként lehet megoldani azokat a problémákat, amelyek előtt az Európai Unió áll, „Magyarországgal együtt” – tette hozzá az emberi erőforrások minisztere.

Arra a felvetésre, hogy a luxemburgi külügyminiszter nem Magyarországot, hanem a magyar kormányt bírálja, és úgy véli, a budapesti vezetésnek tiszteletben kellene tartania az uniós alapértékeket, Balog Zoltán aláhúzta, hogy „a jogok és az értékek összetartoznak”, és Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely készen állt maradéktalanul betartani a schengeni és a dublini szabályokat, és a genfi menekültügyi egyezmény előírásait.

SCHULZ: EZ AZ EGÉSZ TISZTA OSTOBASÁG

Ostobaság Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélni – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán a ZDF német országos köztelevíziónak.

A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa kiemelte: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „a provokáció nagymestere”, a napokban „nihilistának, és tudom is én, még minek” nevezte őt, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és más politikusokat, köztük az EP liberális frakciójának vezetőjét, Guy Verhofstadtot.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter erre reagált, amikor Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélt. Ez a reakció ugyan „érzelmileg érthető”, de „hogyan akarjuk kizárni Magyarországot, amikor azt sem tudjuk, hogy a briteknek miként kellene távozniuk” az EU-ból?

Ez az egész „tiszta ostobaság” – mondta Martin Schulz.

Hozzátette, hogy pénteken találkozik Orbán Viktorral, és arról beszél majd vele, hogy „nincs értelme a kölcsönös provokációnak”, mert az emberek nem azt várják a politikusoktól, hogy egymást provokálják, hanem azt, hogy megoldják a problémákat.

SZIJJÁRTÓ: EZ NEM EURÓPAI VISELKEDÉS

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva szerdán ismételten reagált luxemburgi kollégája szavaira, egyúttal Martin Schulz megnyilatkozására is. „Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszternek és Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének Magyarországot támadó szavai súlyosan mélyítik Európa válságát” – mondta.

„Jean Asselborn – hiába tagadja – aljas támadást indított Magyarország ellen” – tette hozzá. A magyar embereknek azzal a döbbenetes ténnyel kell szembenézniük, hogy az illegális bevándorlás veszélyeivel szembeni védekezés miatt az Európai Unión belülről is támadják az országot.

Szijjártó Péter szerint „Jean Asselbornt és Martin Schulzot nem érdeklik a magyar emberek, és valójában nem érdekli őket a jogállam és a demokrácia sem”, csak az, hogy minél több illegális bevándorló érkezzen Európába. Egy olyan nemzetet minősítenek „ellenforradalmárnak” és „az európai értékeken kívülállónak”, amely nemzet forradalmat indított elnyomóival szemben, és a vérét adta a szabadságáért – emelte ki a magyar külügyminiszter. Hozzátette: azt állítják, hogy „bárki bármit mondhat, de, ha valaki nem azt mondja amit ők, kirekesztik, megbélyegzik”.

„Ez elfogadhatatlan, ez nem európai viselkedés” – szögezte le Szijjártó Péter, kiemelve: „a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Európa ne ebbe az irányba menjen tovább”.

Magyar ember Magyar Szót érdemel