A magyar huszár és a lengyel ulánus Przemyslben felavatott szobra a magyar–lengyel sorsközösségtudatnak, fegyverbarátságnak, szolidaritásnak kíván emléket állítani – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, a délkelet-lengyelországi Przemyslben elhangzott beszédében, ahol Marek Kuchcinskivel, a lengyel szejm (alsóház) elnökével közösen felavatták a két szobrot.
A magyar házelnök hangsúlyozta, hogy Przemysl, az ottani páncélerőd, ahol az első világháborúban, 1914 szeptembere és 1915 márciusa között több mint százezer, többségében magyar katona harcolt a várost bekerítő orosz túlerővel szemben, a magyaroknak a haza védelmében hősies elszántsággal folytatott küzdelmének egyik történelmi jelképe. Áldozatukra emlékeztet a budapesti Margit híd budai hídfőjénél álló oroszlános emlékmű.
Az első világháború idején a magyaroknak nagy szerepük volt abban, hogy 1915-től a „lengyel ügy” az európai diplomácia egyik központi témájává vált – idézte fel. Az orosz hadsereg Galíciából történt kiszorítása után a magyar parlament követelte I. Ferenc József uralkodótól, tegyen meg mindent a független Lengyelország visszaállításáért.
Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének győzelme előfeltétele volt a független Lengyelországért folyó harc sikerének. Nem véletlen, hogy Józef Pilsudskinak – a független Lengyelország későbbi megalapítójának – légiói 1914 őszétől az osztrák–magyar hadsereg oldalán küzdöttek – folytatta.
A lengyelek a szabadságuk visszaszerzéséért harcoló bajtársaiknak tekintették a magyarokat, és ez a magyar huszárnak még több erőt adott, hogy halált megvető bátorsággal harcoljon. A magyarok közvetlenül is harcoltak a lengyel szabadságért, jelentős volt azoknak a száma, akik Pilsudski légióihoz csatlakoztak – emlékeztetett a házelnök.
Az első világháború Magyarország számára katasztrófával, a történelmi ország feldarabolásával, minden harmadik magyar idegen állam fennhatósága alá kerülésével végződött. A magyarok számára csak egy jó hír volt 1918-ban: a független Lengyelország újjászületése – mondta. Hogy ennek mekkora jelentőséget tulajdonítottak a magyarok, az is jelzi, hogy 1920-ban a „lefegyverzett, megalázott és kifosztott Magyarország minden segítséget igyekezett megadni, hogy Lengyelország meg tudja védeni frissen elnyert szabadságát”.
„A magyar huszár és a lengyel ulánus szobra a magyar–lengyel sorsközösségtudatnak, fegyverbarátságnak, szolidaritásnak kíván emléket állítani” – emelte ki.
