Orbán Viktor miniszterelnök szerint az október 2-ai, a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás után komoly küzdelmet kell folytatni Brüsszelben az európai bevándorlási szabályok megváltoztatásáért.
A kormányfő erről a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű rendezvényt megelőzően, a találkozónak helyet adó Dobozy kúria előtt beszélt újságíróknak.
Orbán Viktor nyilatkozik a sajtónak
Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Bizottság két döntését kell megváltoztatni: a menekülteket szétosztó mechanizmusról szólót, amely szerint a migránsok számának nincs felső határa, valamint a családegyesítés megkönnyítéséről hozott döntést, amely alapján megsokszorozódhat a bevándorlók száma.
A változást támogatók most kisebbségben vannak, „október 2-a után élet-halál harcot kell folytatnunk azért, hogy meg tudjuk változtatni ezeket a döntéseket. Azt sem tudom mondani, hogy ez biztosan sikerülni fog” – jegyezte meg a miniszterelnök.
Orbán Viktor leszögezte: a népszavazás nem pártügy, hanem Magyarország jövőjéről szól. Hozzátette, aki nem megy el szavazni, átadja a döntés jogát másoknak, és elfogadja azt az álláspontot, ami kialakul.
A kötcsei találkozóról elmondta: Európa általános állapotáról fog beszélni, szól azokról a bajokról, amelyek elvezették Magyarországot a kvótareferendumhoz, amely egy „általános civilizációs elgyengülés” következménye.
„Az Európai Unió mellett fogok érvelni, amellett, hogy Magyarország az európai közösséghez, és így az Európai Unióhoz tartozik, és jó hogy ez így van” – mondta. Az Uniót azonban meg kell változtatni ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat benne – tette hozzá.
Közlése szerint a kötcsei találkozón Magyarország kiemelkedő gondolkodói, orvosok, mérnökök, tudósok vannak jelen. Arra fogom őket kérni, hogy „szelíden, higgadtan mindent magyarázzunk el az embereknek, vállaljuk a vitákat” – jelezte Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a közelgő pozsonyi nem hivatalos EU-csúcstalálkozón Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésének hatásai mellett szó lesz az ukrán–orosz konfliktusról, a déli európai folyosóról, amelyen át a muszlim bevándorlók áramlanak Európába, és Olaszországról, amelyen keresztül a Földközi-tenger felől „áll invázió alatt az európai közösség”.
A Kötcsei Polgári Pikniken előadást tartott Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Szájer József EP-képviselő is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy mit tesz az ország a migráció és a népszavazás ügyében, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig a keresztényüldözések elleni kormányzati fellépésről szólt.



