Nem lehet szolidáris társadalmat építeni szociális biztonság nélkül, ennek alapvető feltétele a szociális, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgáltatások megújítása, és a szociális szférában dolgozók megbecsülése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Szombathelyen, a 20. szociális hét megnyitóján.
Czibere Károly kiemelte: a felzárkóztatási stratégia nyomán két és fél éve folyamatosan csökken a szegénység által veszélyeztetettek száma, és tartósan javulnak a szegénységi mutatók. A kormány határozott célja, hogy ez a trend a következő évben is folytatódjon. A szociális hét programjai a Szent Márton-emlékévhez kapcsolódnak. Az esemény célja a szakemberek ismereteinek bővítésén túl a hátrányos helyzetű emberek elfogadásának erősítése.



