Elrendelte tegnap az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazást, amelyet a kormány kezdeményezett. A parlament a referendum elrendeléséről 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött. A népszavazás lebonyolítására 4,9 milliárd forint fordítható. Ebből 500 millió a korábban a Nemzeti Választási Iroda rendelkezésére bocsátott forrásból biztosítható.
Halász János: Magyarország az elmúlt húsz évben nem állt ilyen súlyú döntés előtt (MTI-fotó)
A Kúria egy héttel ezelőtt utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat, ezzel lehetővé téve a népszavazást. A parlament mostani határozatával szemben 15 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni. A testületnek 30 napja van a panasz elbírálására. A referendumot a köztársasági elnök tűzi ki 15 napon belül, úgy, hogy az a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé, és vasárnapra essen.
Orbán Viktor február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. Rogán Antal, a kabinetirodát vezető miniszter a múlt héten azt mondta, szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot. A népszavazás szükségességét azzal indokolta: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni.
Fidesz: Ne támadják meg a parlament döntését!
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arra szólította fel a balliberális oldalt, ne támadja meg az Alkotmánybíróságon a kvótareferendum elrendeléséről szóló döntést. A politikus a népszavazást az ország történetében az egyik legfontosabb ügynek nevezte, úgy fogalmazott: „Magyarország az elmúlt húsz évben nem állt ilyen súlyú döntés előtt. Az embereknek el kell dönteniük, akarják-e vagy sem, hogy Brüsszel bevándorlókat telepítsen be Magyarországra". A referendum sürgető, mert „Brüsszelben egyre agresszívebb tervek születnek a kényszerbetelepítésre" – tette hozzá, úgy fogalmazva; nincs kétségük afelől, hogy a következő hónapokban soha nem látott nyomás alá akarják helyezni Magyarországot azok, akik végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést.
DK: A kormányfő arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az EU-ból
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor a kvótareferendumon valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint a kormány kérdése jogilag alkalmatlan bármiféle döntéshozatalra, emellett hazug is. „Orbán Viktor valójában nem pár száz ember befogadásáról szavaztat, hiszen pontosan tudja, hogy nem lehetünk potyautasok az EU-ban, nem tarthatjuk a markunkat úgy, hogy közben kihúzzuk magunkat a közös feladatok alól. Orbán valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból, ez pedig ellentétes a magyar emberek érdekeivel" – írta közleményében a politikus, s jelezte: a DK bojkottálni fogja az Európa-ellenes népszavazást és távolmaradásra biztatnak, mert: „aki távol marad, az Európára szavaz".
Az Együtt elutasítja
Az Együtt elutasítja a kvótareferendumot, és arra kéri a választókat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. Az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna azt mondta, a referendummal a kormány „sunyi módon" felhatalmazást akar szerezni arra, hogy az országot „bármikor kivigye" az Európai Unióból. Szerinte ezért a népszavazási kezdeményezés kockázatos és életveszélyes a magyarok számára, hiszen Magyarország 12 éves uniós tagsága történelmi léptékű, hatalmas előrelépést hozott.
Jobbik: A Fidesz fáziskésésben van
A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz folyamatos fáziskésésben van a kötelező betelepítési kvóták ügyében. Vona Gábor tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a párt továbbra is a kvóták ellen van, ugyanakkor alaptörvény-módosítást sürget.
Szerinte 2015-ben a népszavazás időszerű javaslat volt, most azonban már idejét múlt és elégtelen. Közölte: az alaptörvény-módosítás gyors, azaz nem kellene őszig várni. Az idő nem nekünk dolgozik, az Európai Bizottság újabb abszurd javaslatokkal áll elő – érvelt, s megjegyezte: hiába adott a társadalom elutasító véleménye, ha a referendum nem lesz érvényes és eredményes, akkor visszafelé is elsülhet, és ellenkező hatást válthat ki.



