A tudomány által négy évtizede megjósolt jövő megérkezett, ezért nincs idő a klímavédelmi problémák megoldásának további halogatásra – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének tegnapi budapesti víztudományi konferenciáján. Hozzátette: a tudomány képviselői csaknem 25 éve „dörömbölnek" a döntéshozók ajtaján, mára viszont eljutottunk oda, hogy az ajtót be kell törni, és véget kell vetni a tudományos udvariaskodásnak, a közhelyes politikai beszédnek.
Áder János felszólal az MTA 187. közgyűlésének víztudományi konferenciáján (MTI-fotó)
„A víz a legbecsesebb kincsünk, a vízzel kapcsolatos tudásunk pedig az egyik legértékesebb erőforrásunk" – fogalmazott a köztársasági elnök, aki szerint a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka összefügg a vízzel, ezért le kell rövidíteni az időt a vízügyi problémákra megoldást kereső alapkutatások és a gyakorlati kivitelezés között.
Lovász László, az MTA elnöke az ülésen elmondta: a víztudomány és a vízgazdálkodás fejlesztése nemzetstratégiai kérdés, ezért az akadémia átfogó, feladatközpontú, rendszerszemléletű és a különböző részterületek kutatócsoportjait összefogó multidiszciplináris vízügyi programot indít.



