2026. április 8., szerda
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK ROMÁNIÁBAN

Visszaáll-e a biztonságérzet?

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét.

Kelemen Hunor erről az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa szatmárnémeti ülésén beszélt szombaton. Kijelentette: az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.

Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, az nem lehet biztonsági tényező a térségben” – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: „a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok”.

Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról.

Az ülésen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapta a legnagyobb tapsot, aki arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, belső Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve.

Magyar ember Magyar Szót érdemel