A sófár hangjára vasárnap délután immár tizennegyedik alkalommal indult el az Élet menete Budapesten. A Dohány utcai zsinagógától a Károly körút–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre tart. A holokauszt magyarországi áldozatainak az emléknapja alkalmából megrendezett, tömegeket megmozgató felvonulás célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett. A rendezvény idei különlegessége, hogy első alkalommal közösen szóltak az emlékezőkhöz a keresztény történelmi egyházak püspökei és az országos főrabbi.
A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész köszöntötte.
Bandi László kiemelte: a 14. alkalommal megszervezett Élet menete megmutatja, hogy egyedül a szabadság, a „felnőtt emberek saját akaratán nyugvó belátás” teremtheti meg azt a megnyugvást, békességet, amelyre Magyarországon a zsidó és keresztény emberek egyaránt vágynak.
Hegedűs D. Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy ahol kevés a tudás, az ismeret, ott nagy a sodródás és a szellemi kiszolgáltatottság veszélye, ez pedig bizonytalanságot, szorongást szül, ami agresszívvá, intoleránssá tesz mások nézeteivel, származásával, vallásával, bőrszínével szemben.
A Szent István-bazilika előtt beszédet mondott Székely János katolikus püspök, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, valamint Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Frölich Róbert országos főrabbi.
A bazilika előtt szólt az egybegyűltekhez Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is. A rendezvény fő szónoka az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című film főszereplője volt.
Az MTI tudósítása szerint az Élet menete rendezvény szónokai a kirekesztés ma is fenyegető veszélyeire figyelmeztettek, valamint a keresztények és a zsidók összefogásának fontosságát hangsúlyozták.
Röhrig Géza arról beszélt, hogy Auschwitz két tekintetben is végérvényesen módosította a normákat.
„Egyrészt láthatóvá tette, mire vagyunk képesek egymással mi, emberek, mennyire és mennyien el tudunk aljasodni, másrészt az is fájdalmasan egyértelművé vált, mi az, ami még belefér a Mennyei Atyának anélkül, hogy beavatkozna” – fogalmazott.
Elmozdult, örökre megváltozott az önmagunkról és a Jóistenről alkotott képünk. Auschwitz az a történelemben, ami a tudományban a relativitáselmélet. Senki nem érti, de mindenkire vonatkozik – tette hozzá Röhrig Géza.



