A bevándorlás elfogadható addig, amíg a jövevény lojális, ám a hódító bevándorlás nem jó – nyilatkozta Konrád György író az ATV-ben egy korábbi írása kapcsán.
Konrád az Élet és Irodalomban a múlt héten megjelent cikkében az iszlamizmust a nácizmushoz és a kommunizmushoz hasonló totalitarizmusként írta le.
Az ATV-ben ennek kapcsán kijelentette: „Nyolcvanhárom évem során három totalitarizmusról volt kényszerű alkalmam gondolkozni: a nácizmusról, a kommunizmusról és újabban az iszlamizmusról. Közös bennük, hogy totalitáriusok, mind a három elhatalmasodik, a híveik eszmék nevében erőszakra készülnek, és hajlamosak az útjukban állókkal szemben, válogatás nélkül, kíméletlen eszközöket bevetni. Európa a két elsővel szemben naiv és felkészületlen volt, a harmadikkal szemben is az.”
Az író szerint az európaiak az iszlamizmus és a bevándorlás generálta idegenellenes gondolkodás ellen úgy védekezhetnek, ha éberek maradnak, soha semmit nem adnak föl a szabadságjogaikból és nem tévednek bele a közösségi gonoszságba.
Közösségi gonoszság alatt Konrád azt érti, hogy egy adott közösséghez tartozás, egy hit vagy ideológia révén bizonyos csoportokhoz tartozó emberek feljogosítva érzik magukat a közösségükön kívüli emberek meggyilkolására. Ezt teszi ma a terrorisztikus iszlamizmus is.
Az író szerint az Európai Unión kívüli országokból Európába érkezőknek alapos vizsgálaton kellene átesniük, mielőtt belépnének az unió területére.



