Református szertartás szerint utolsó útjára kísérték Tőkéczki László Széchenyi-díjas történészt kedden Budapesten, a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúztatójában azt emelte ki, hogy a tudós a rendszerkonform szakmai karrier helyett választotta a népnevelést, és az sem bizonytalanította el, ha „néha a kormánypolitika előtt kellett mennie, néha utána, gyakran meg vele szemben”.
Balog Zoltán: Tőkéczki Lászlót az sem bizonytalanította el, ha néha a kormánypolitika előtt kellett mennie, néha utána, gyakran meg vele szemben (Fotó: MTI)
Konzervatívként volt európai, európaiként őszinte hazafi, modern humán polihisztor, manír nélküli puritán, igazi szabad szellemű tudós, felkészült professzor, magyar református keresztyén – idézte fel a miniszter Tőkéczki László emlékét a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett temetésen több száz gyászoló, köztük Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök előtt.
Balog Zoltán azt mondta, a tudós önmagát feláldozva és felejtve, az öngondoskodás teljes hiányával tette dolgát, tartott előadásokat mindenhol, ahová hívták, hiszen „azt tartotta fontosnak, hogy a hagyományszakadással bajlódó magyar szellemi életet minél több szállal lehessen visszakötni saját múltjához; visszakötni, újragyökereztetni, erősítve ezzel a magyar embert, a közösséget”.
A nemzetet közösséggé, a közösséget nemzetté formálni – minden feladata, munkája, vállalása ezt szolgálta, hogy a lélek és a szellem szálai köttessenek össze. Mert vallotta, hogy a lélek és a szellem: ez a lényeg. A hagyománytőke, a szellemi beruházás az igazi befektetés. Ennek hozama lesz a döntő, amikor felmérjük, meddig jutottunk – fogalmazott. Tőkéczki László éppen ezért az oktatásra és az ismeretterjesztésre tette fel szakmai életét. Történelemtanítása nem csupán útmutató, de egyfajta gyógyír is lehetett, „orvosság, amely a 21. század bomló társadalmaiban segítséget jelentett a történelmi és a lelki magánnyal szemben”, hiszen segített felfedezni, hogy részei vagyunk az életnek, a múltnak, a jövőnek – mondta a miniszter.
Balog Zoltán megjegyezte, hogy a tudós publicistaként és történészként is vitázott, hiszen „tudta, az írástudók kötelessége a méltányos, megalapozott és részrehajlás nélküli állásfoglalás”. Ugyanakkor nem húzódozott, nem gyakorolta az elit értelmiségiek „finnyás kívülmaradását”, hiszen szellemi harcos volt, aki „nemcsak állást foglalt, hanem hadállást is: ha kellett, támadott, ha kellett, megvédte a védtelent”.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének püspöke – megemlékezve arról is, hogy az elhunyt az egyházkerület főgondnoka volt – azt emelte ki: amikor barátokat szerzünk, mindent a megbízhatóság, a hűség dönt el, Tőkéczki László pedig hűséges ember volt.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke beszédében felidézte: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnökeként Tőkéczki László igazi emberi értékrendet is megjelenített, igazi és megbízható társaként és szószólójaként az értékrendben gondolkodóknak, harcolva a történelemhamisítás ellen, és azért, hogy „a történetírás a magyar múltat igazságos, eredeti forrásokra támaszkodva ítélje meg”. Ennek példájaként Tisza István egykori miniszterelnökről írott monográfiáját említette.
A Széchenyi-díjas történész életének 67. évében, január 8-án hunyt el.
