2025. november 12., szerda

A román parlament előtt Székelyföld autonómiatervezete

Egyéni törvényjavaslatként iktatta a bukaresti képviselőházban Székelyföld autonómiatervezetét pénteken Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő.

Erről a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján szerzett parlamenti mandátumot és az RMDSZ képviselőházi frakciójának tagja, közleményben tájékoztatta a sajtót. A politikus a Székelyföld Autonómia Statútumát abban a formában terjesztette a parlament elé, ahogyan azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kidolgozta és elfogadta.

Kifejezte meggyőződését, hogy a székelységet megilleti az önrendelkezés joga, annak gyakorlására ígéretet kapott az 1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatban is, és ennek a közösségi akaratnak a megjelenítésére minden alkalmat meg kell ragadniuk a székelység választott képviselőinek.

Kulcsár-Terza József az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta: becsületbeli kérdésként kezeli az ügyet.

„A Székely Nemzeti Tanácsnak tagja vagyok, úgy gondolom, ezt be kellett nyújtani, és mikor kérnénk számon a gyulafehérvári ígéreteket, ha nem most, a centenárium éve előtt?” – tette fel a szónoki kérdést a képviselő, kifejezve reményét, hogy – a korábbi alkalmaktól eltérően – a bukaresti parlament ezúttal nem fogja érdemi vita nélkül elvetni a tervezetet.

Arra a kérdésre, hogy megpróbálta-e meggyőzni párttársát, Biró Zsolt MPP-elnököt vagy az RMDSZ-frakció többi tagját, hogy ők is aláírják a törvényjavaslatot, Kulcsár-Terza József azt mondta: egyeztetett frakciótársaival, elmondta nekik, miért tartja szükségesnek a tervezet előterjesztését, de szerinte nem őt kell kérdezni arról, miért egyedül az ő aláírása szerepel az iktatott törvénytervezeten.

Magyar ember Magyar Szót érdemel