A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy első lépésben 35 millió eurós pénzügyi támogatást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is.
A csúcstalálkozót megelőző egyeztetés Junckerrel és Gentilonival (Fotó: MTI)
A Robert Fico által szerdán már megemlített felajánlás eldöntött tényként való hivatalos bejelentésére azután került sor Brüsszelben, hogy az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóját megelőzően, a magyar V4-elnökség koordinálásával, a visegrádi országok kormányfői a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról tárgyaltak Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök részvétele mellett. A döntés szerint a visegrádi országok 35 millió euró felajánlásával támogatnak egy, az olasz kormány által vezetett és az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. A támogatást a négy állam együttes arányban adja össze.
Jean-Claude Juncker a visegrádi országok vezetőivel közösen tartott brüsszeli megbeszélést követően kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett.
Juncker aláhúzta, tovább kívánja erősíteni a visegrádi országokkal való együttműködést megbeszéléseken és egyeztetéseken keresztül, az esetleges félreértések tisztázása és elkerülése érekében. Mint elmondta, Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson az Európai Bizottság és a V4-ek megerősítették közös elhatározásukat, hogy együttesen kezelik a migráció okozta közös kihívásokat.
Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az októberi uniós csúcson minden tagállam egyetértett abban, hogy nagyobb mértékben járul hozzá az Afrikának nyújtandó támogatási alap hiányának megszüntetéséhez. Csütörtöki felajánlásukkal a visegrádi országok teljesítették kötelezettségvállalásukat, amely egyértelmű szolidaritást és elkötelezettséget jelent az Unió határain kívüli fellépéseinek támogatása és a bevándorlás kiváltó okainak kezelése terén – húzták alá.
Orbán Viktor Emmanuel Macronnal beszélget a csúcstalálkozón (Fotó: MTI)
„A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy jelentős pénzügyi támogatást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is”– mondta Facebook oldalán közzétett nyilatkozatában Orbán Viktor kormányfő a brüsszeli tanácskozást követően.
A magyar miniszterelnök kijelentette, „mindannyian tudjuk, hogy Magyarország védi Európa szárazföldi határait, a tengeri határokat pedig Olaszországnak kell védenie”. „Azon múlik a személyes, a nemzeti, a családi biztonság, a gyermekeik jövője, közbiztonsága és terrormentes élete, hogy sikerül-e a magyaroknak a szárazföldön, az olaszoknak a tengeren megvédeni Európa külső határait” – húzta alá.
A miniszterelnök a tanácskozást követően tett nyilatkozatában kiemelte, a hozzájárulás segíti az Európai Unió líbiai területen kifejtett erőfeszítéseit, ugyanis a visegrádi országok vezetői arról döntöttek, hogy jelentősen támogatják, és ezzel biztosítják a líbiai határvédelmet is erősítő program második szakaszának teljes körű finanszírozását, és felajánlották együttműködésüket annak végrehajtásához.
A támogatásról az uniós migrációs politika erősítése érdekében döntöttek – mondta.
„Azért tettünk így, mert hiszünk az Európai Unió egységében” – fogalmazott a miniszterelnök.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a tanácskozást követően kijelentette, a visegrádi országok szívesen ajánlanak fel további összegeket is a csütörtökön rögzített 35 millió eurós hozzájárulás mellett. Amennyiben úgy látják, hogy valóban hatékony programok valósulnak meg a migrációs válság megoldása érdekében, a visegrádi országok továbbra is őszinte szolidaritásukat fogják kifejezni áldozatvállalásukkal – húzta alá.
Újságírói kérdésre válaszolva nyomatékosította, Szlovákia továbbra is elveti a kötelező kvótákra vonatkozó uniós határozatot. Ez a politika nem működik, hatástalan és végzetesen megosztja az Európai Uniót. A határozat fenntartása súlyos következményekkel jár az Unió jövőjére nézve – vélekedett.
Fico egyetértett azzal, hogy Európának fogadnia kell a nemzetközi védelemre jogosult menedékkérőket, ugyanakkor aláhúzta, nem lehet szabad átjárást biztosítani a határokon. Európának meg kell tudni védenie határait, ellenkező esetben számos problémával kell szembenéznie a jövőben – tette hozzá.
Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök üdvözölte a visegrádi országok felajánlását, de hozzátette, ez a döntés nem változtat a menekültek elosztásának rendszerén.
Emmanuel Macron francia államfő szintén üdvözölte a visegrádi országok felajánlását, de ő is hozzátette, a csütörtöki hozzájárulás nem válasz mindenre, és mindenkinek teljesítenie kell kötelességeit.



