2025. november 12., szerda

A legtöbben újraválasztanák a magyar kormányfőt

A magyarországi választóknak majdnem a fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők budapesti napilap számára készült legújabb reprezentatív közvélemény-kutatásából. Vona Gábort, az ellenzéki Jobbik elnökét a teljes felnőtt népesség 8 százaléka, 660 ezer szavazó szeretné kormányfőként látni, Szél Bernadett, a szintén ellenzéki LMP miniszterelnök-jelöltje pedig félmillió támogatót tudhat maga mögött, így 6 százalékon áll ebben a tekintetben.

Gyurcsány Ferenc exkormányfővel az emberek 5 százaléka, Karácsony Gergellyel pedig 4 százaléka szimpatizál, ez 410 ezer, illetve 330 ezer választópolgárt jelent. A liberálisok vezetője, Fodor Gábor 160 ezer főnek, tehát a felnőtt lakosság 2 százalékának bírja a bizalmát, Fekete-Győr Andrást pedig a szavazásra jogosultaknak mindössze az 1 százaléka, azaz 82 ezer fő támogatná a miniszterelnök-választáskor.

A kutatás szerint Orbán Viktor kormányfőt, Fidesz-elnököt több mint kétszer annyian látnák szívesen az említett pozícióban, mint a felmérésben szereplő hat ellenzéki politikust összesen.

Orbán miniszterelnökké választását a kormányzó Fidesz–KDNP támogatóinál is jóval többen helyeselnék a felmérés szerint, mivel az intézet legutóbbi kutatása a kormánypártok 31 százalékos támogatottságát mutatta.

A Nézőpont Intézetnek a lehetséges miniszterelnök-jelöltek népszerűségét mérő, júniusban végzett kutatása szerint Orbánt akkor a teljes felnőtt népesség 43 százaléka – mintegy 3,5 millió választó – támogatta, jelenleg tehát 3 százalékkal többen állnak ki az újraválasztása mellett. További érdekesség, hogy a Jobbik-támogatók körében tízből hárman nem sorakoznának fel Vona mögé egy kormányfőválasztás alkalmával.

Szintén figyelemre méltó, hogy a baloldali pártok (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok) szimpatizánsainak 46 százaléka Gyurcsányt tudná elképzelni miniszterelnökként. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel