Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni, mondta a Miniszterelnökséget vezető Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, ahol arról is beszélt, hogy nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai, ezért úgy szeretnék lefolytatni a vitát a magyar–ukrán viszonyrendszerben, hogy az együttműködés lehetősége megmaradjon.
Lázár János sajtótájékoztatóját tartja az Országházban (Fotó: MTI)
A tárcavezető kiemelte: a napokban az egyik liberális csoport újabb bizottsági meghallgatást kezdeményezett Magyarország ügyében. Az európai együttműködésnek egymás tiszteletben tartására kellene épülnie, ezért Magyarország azt kéri minden EP-képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben a magyar embereket és ne sértegesse őket, jelentette ki Lázár János, aki közölte: „fel sem tételezi”, hogy azért gyorsulnak fel az események, mert a „szponzor” Brüsszelbe látogat, de beszédes, hogy hétről hétre kerülnek elő hírek arról, hogy Soros Györgynek milyen erős hálózata van Brüsszelben. A jövő heti kormányülésen beszélnek erről a témáról, arról, hogy ezek a tevékenységek, szervezkedések Magyarország tekintélyét hogyan érintik, milyen célokat tűznek ki Magyarországot illetően – magyarázta.
A nemzeti konzultáció esetleges uniós tiltását firtató kérdésre azt felelte: nem hiszi, hogy ez sikeres lehet, ez nemzeti ügy, azon azonban csodálkozik, hogy magukat liberálisnak valló európai politikusok egy demokratikus intézmény miatt tiltakoznak. Furcsának nevezte, hogy valaki, aki liberális, fél az emberek véleményétől, fél megkérdezni az embereket. Kifejtette, úgy látja, az EP-ben baloldali és liberális képviselők folyamatosan Magyarországgal és Lengyelországgal „szórakoznak”, és Magyarország esetében mindig a kerítés a téma, majd hozzátette, most is készen állnak a vitára.
Bejelentette: a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium 51 milliárd forintot kap határvédelemre az év végéig. Azért kapja a két tárca ezt a forrást, hogy Magyarország továbbra is Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhasson, és megvédhessék az országot az illegális bevándorlóktól, mondta, majd kitért arra is: a kormány azt az álláspontot képviseli, hogy miközben tiszteletben tartják: vannak nagy nyugat-európai országok, amelyek bevándorlóországok, nem fogadják el, hogy a közép-európai „még nem bevándorlóországokat” is megváltoztassák. Úgy vélte, bár a kötelező kvótákról és a betelepítésről mindig azt mondják, hogy ez csak egy ötlet, lépésről lépésre haladnak a megvalósítás felé, és most arról folynak tárgyalások, hogy EU-n kívüli illegális bevándorlókat hoznának be és osztanának szét. Ez jó példa arra, hogy az Európai Bizottság „lopakodó módon” folyamatosan szervezi a betelepítést, mutatott rá Lázár János.
A miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai, ezért úgy szeretnék lefolytatni a vitát a magyar–ukrán viszonyrendszerben, hogy az együttműködés lehetősége megmaradjon. Megjegyezte: arra kéri az Unióba törekvő országot, hogy tartsa be azt a szokást, miszerint ha egy kisebbségnek már megvolt egy joga, az maradjon is meg. A tárcavezető reagált arra is, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását vetette fel. Lázár János a határon túli szervezetek egységes véleménye mellett állt ki, és szembeállította, hogy a volt miniszterelnöknek 2003–2004 óta problémája van a határon túli magyarokkal, míg a határt áttörő illegális bevándorlókat szívesen látja.



