Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Bíró László katolikus tábori püspököt, a Regnum Marianum katolikus közösséget és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolát pénteken Budapesten, az Országház Vadásztermében. A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át, aki köszöntőjében felidézte: hatvanegy évvel ezelőtt ezekben a napokban az utcákon már rend volt, az emberek arra készültek, hogy hétfőn munkába mennek. Ugyanakkor hatalmas feszültség volt mindenkiben, hiszen nem tudhatták, hogy jó vagy rossz irányba fordul a nemzet sorsa. Ebben a feszült csendben hangzott el Mindszenty József rádióbeszéde, és „ez a szózat akkor erőt adott és tisztességes utat jelölt a magyar nemzet számára” – fogalmazott.
Bíró László tábori püspök több évtizedes papi, főpásztori és papnevelő szolgálatáért, a magyar családokért és ifjúságért végzett fáradhatatlan, áldozatos munkájáért kapta meg az elismerést. A Regnum Marianum közösséget több mint százéves, magas színvonalú ifjúságnevelő, közösségteremtő tevékenységért, a kereszténységet megtartó és megőrző lelkiségéért, nemzetünk összetartozását segítő szolgálatáért tüntették ki. A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola a több mint huszonöt éve tartó ifjúságnevelő és közösségteremtő tevékenységével, továbbá a Mindszenty Józsefről elnevezett kerékpáros zarándoklat megszervezésével érdemelte ki az elismerést.
A díjat adományozó Mindszenty Társaság 2004-ben alakult, célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútjának feltárása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása.



