Adománygyűjtés indult a Szeben megyei Doborka evangélikus templomának megmentéséért, miután nemrég beomlott a 13. században épült istenháza tetőzete. Az erődtemplomokért felelős alapítvány több számlára várja az egyedi falfreskókkal díszített műemlék épület megmentéséhez szükséges támogatásokat.
A romániai szász evangélikus egyház templomainak megmentése és restaurálása céljából létrehozott civil szervezet honlapján arról számolt be, hogy két hete omlott be a doborkai templom tetőzetének egy része, a tartószerkezet a karzat fölött mondta fel a szolgálatot, és a leeső gerendák a sekrestye tetőzetét is maguk alá temették. Ehhez az utóbbi időszak viharos időjárása mellett az is hozzájárulhatott, hogy az épületen régóta nem végeztek karbantartási munkálatokat, így annak érdekében, hogy a téli időjárás ne tegyen további kárt, az alapítvány adományokat gyűjt. Rámutatnak, a Szászsebes és Nagyszeben közötti főút közelében található Doborka evangélikus temploma egyike a legértékesebbeknek. Az istenháza a 13. században épült román stílusban, háromhajós szerkezetét később gótikus stílusban egyhajóssá alakították. Románkori tornya is megmaradt, és gótikus külsőt kapott. Értékét a 14–18. században készült egyedi falfestményei növelik, amelyek most veszélybe kerültek.
A hatóságok nem mutattak érdeklődést a műemlék iránt, nemtörődömségüket legjobban az illusztrálja, hogy a templom környéke és a hozzá tartozó temető évek óta legelőként szolgál, hangsúlyozzák az alapítvány illetékesei, akik kezükbe veszik a sorsát, és a szászsebesi esperességgel közösen ideiglenes tetőt építenek a karzat és a sekrestye fölé, illetve rendszeres karbantartási munkálatokat terveznek az épületen, és figyelemmel követik annak állapotát is. Egyre világosabb, hogy az egyháznak partnerekre van szüksége templomai megőrzése és restaurálása érdekében, ahogy az is, hogy a 250 istenháza megmentése nem valósítható meg állandó megfigyelés és karbantartási munkálatok nélkül, hangsúlyozza a közlemény, amely kitér arra is, hogy az adományokat az alapítvány honlapján (Kirchenburgen.org) közzétett számlákon fogadják.
Nem a doborkai az első erdélyi szász evangélikus templom, amelynek az évtizedek óta tartó elhanyagoltság miatt beomlott a tetőzete. Tavaly februárban a Brassó megyei Szászveresmart erődtemplomának tornya és a hajó egy része omlott le. A templom egyike a legrégebbi barcasági szász templomoknak, építése 1250-ben kezdődött. Szintén tavaly omlott le a Brassó megyei Rádos templomtornya is, mivel a hatóságok nem javították ki időben a tornyon keletkezett hatalmas repedést. Néhány hónapja a román sajtó arról cikkezett, hogy hívek és pénzügyi erőforrások hiányában a romániai szász evangélikus egyház túladna Medgyes környéki tizenhat templomán, de az egyház cáfolta ezt az információt, rámutatva: nem eladja ingatlanjait, hanem különböző együttműködési formák felajánlásával partnereket keres a megmentésükhöz.



