2025. november 13., csütörtök

Egyedülálló az üldözött keresztényeket segítő magyar kormányprogram

A keresztények üldözéséről Washingtonban rendezett nemzetközi konferencián Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes magyar államtitkár szerdán elmondta: az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar program az első és mind ez idáig egyedüli kormányzati kezdeményezés a világon.

Azbej Tristan (Fotó: MTI)

Azbej Tristan (Fotó: MTI)

Azbej Tristan beszédében kiemelte: évezredes fennállása óta Magyarország többször is vállalta a kereszténység védelmezőjének szerepét. Mostani szerepvállalását is részben ez magyarázza, részben viszont a jelenkori migrációs válság, amelyben Magyarország az illegális migrációs hullám ellen védekezik, és a válságövezetek sokat szenvedett közösségeit, köztük az üldözött keresztényeket is, helyben adott segítséggel támogatja.

Hangsúlyozta: a magyar kormány olyan humanitárius programot indított, amely markánsan eltér a hasonló célú programok gyakorlatától. „Alapvető hozzáállásunk, hogy akár az úgynevezett politikai korrektséget is felülírva, nevén nevezzük a keresztényeket világszerte érő atrocitásokat” – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek, a kormányok, vagy más köztes szereplők helyett a támogatást közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el, hogy aztán ők használhassák fel igényeiknek megfelelően.

A szerda esti gálarendezvényen Jeff Fortenberry amerikai republikánus képviselő Magyarország vezető szerepét dicsérte a közel-keleti keresztényekért tett erőfeszítésekben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel