2010 óta több mint háromezer milliárd forint maradt a magyar családoknál – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Figyelő Top200 díjátadó gálán, a figyelo.hu szombati tudósítása szerint.
Magyarság
A Diadalív alatt, az ismeretlen katona sírjánál emlékeztek meg hagyományosan Párizsban vasárnap magyarok és franciák az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulójáról.
Újabb kétéves elnöki mandátumot kapott Tőkés László európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozsváron megszervezett küldöttgyűlésén szombaton.
Vizsgálatok állapították már meg több országban, hogy ugyanazon márkanév alatt nem egyforma minőségű termékeket árusítanak Nyugat-Európában és Kelet-Közép-Európában. Az Unióhoz később csatlakozott országokba szállított élelmiszerekben gyakran több a só és kevesebb a hús, több az aroma és az állományjavító, vaj helyett pedig pálmaolajat használnak.
Összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség a keresztényüldözés problémájának megoldásához – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter tegnap, ma Budapesten, a keresztényüldözésről tartott...
A V4-ek miniszterelnökei, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Pozsonyban (Fotó: MTI) Ha előre akarunk haladni, akkor ne kezdjük azzal, hogy visszalépünk.

