A bukaresti szenátus döntő házként elfogadta szerdán a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé.
Magyarság
A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának keretében több mint másfél ezer mezőgazdasági őstermelő, illetve kis- és középvállalkozás kap támogatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután egyeztetést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel kedden.
Az ENSZ nyilvánosságra hozta az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezetét, amely a migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba a hétfőn publikált első változat szerint.
A szegedi Nemzetiségek Háza alapításának huszadik évfordulóját tizenegy szegedi etnikai kisebbség képviselői ünnepelték meg.
Magyarország nem lesz bevándorlóország, soha nem fogadott be és nem is fog befogadni illegális bevándorlókat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, azon a sajtó...
A magyar diaszpórán belül kitüntetett helyet foglal el a magyar zsidóság – mondta Potápi Árpád János a Többes kötésben: magyar-zsidó múltak és égtájak címmel megrendezett konferencián hétfőn Budapesten.

