Deli Andor Strasbourgban, az Európai Parlament épületében (Máriás Endre felvétele) Az Európai Unió soros elnöki tisztségét nemrég átvevő Románia számára rendkívül fontos lenne, hogy az előző két so...
Magyarság
Boros Péterné (fotó: MTI) Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szak...
Varga Mihály (fotó: MTI) A lakossági állampapír-állomány tavaly 713 milliárd forinttal emelkedett és ezzel az év végén elérte a 7516 milliárd forintot, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent...
Felszerelkezve, hátizsákkal és túratáskával érkezett az LMP egykori két társelnöke (ma független képviselők), Szél Bernadett és Hadházy Ákos hétfőn a köztelevízió épületéhez. A két politikus ott töltötte az éjszakát a tévé székházában, találkoztak a televízió vezetőivel, átadták a dokumentumot, ami miatt állítólag a bebocsátásukat követelték, de ezután sem hagyták el a budai Kunigunda úti épületet.
A tavalyi Székely nagygyűlés Sepsiszentgyörgyön (MTI) Székelyföld területi autonómiája törvénytervezetének az idei újbóli parlamenti beterjesztéséről döntött a hét végén tartott székelyudvarhelyi ü...
Potápi Árpád János sajtótájékoztatója a budapesti Bárkert Bistróban (fotó: MTI) Hatékony és sikeres volt a 2018 - a külhoni magyar családok éve program - értékelt Potápi Árpád János, nemzetpolitika...