Húsz éve, 1989. december 2-án és 3-án Málta partjainál találkozott Mihail Gorbacsov szovjet államfő-pártfőtitkár és George H. Bush amerikai elnök. Megbeszélésükön elsősorban Európa keleti felének demokratikus átalakulása, a német egység lehetőségének világpolitikai összefüggései voltak terítéken, a világsajtó a hidegháború lezárásaként értékelte tárgyalásukat.
A Gorbacsov által 1985-ben elindított szovjetunióbeli változások nyomán „megmozdultak” a közép- és kelet-európai országok: 1989 júliusában Lengyelországban, szeptemberben Magyarországon, novemberben az NDK-ban, decemberben Csehszlovákiában, Romániában és Bulgáriában következett be radikális fordulat, ami jelezte: lezárult a régióban a szocialista társadalomépítési kísérlet. Világpolitikai viszonylatban mindez alapvetően új helyzetet teremtett, amellyel az Egyesült Államoknak is komolyan számolnia kellett, mivel a változások az addigi európai egyensúly megbomlását jelentették. A kelet-európai rendszerek összeomlása, saját súlyos belső konfliktusai miatt a szovjet peresztrojka ugyancsak kritikus szakaszba érkezett, a folytatáshoz elengedhetetlen volt a Kreml számára is a közvetlen vagy közvetett nyugati támogatás.
A szovjet–amerikai kötetlen államfői találkozó gondolata az amerikai elnök 1989. júliusi budapesti és varsói látogatása során fogalmazódott meg, a helyszínt a két hatalom képviselő egyeztették a máltai kormánnyal. A kelet és nyugat, észak és dél között félúton fekvő Málta kiválasztása szimbolikus volt, s ideálisnak tűnt abból a szempontból is, hogy a korábban NATO-támaszpontnak helyet adó szigetország 1979-ben deklarálta semlegességét.
Mihail Gorbacsovot Eduard Sevardnadze külügyminiszter, Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB nemzetközi kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnöke, „a peresztrojka ideológusa”, Szergej Ahromejev marsall, Anatolij Dobrinyin államfői tanácsadó, Alekszandr Besszmertnih első külügyminiszter-helyettes és Anatolij Csernyajev tanácsadó kísérte el. Az amerikai küldöttségnek James Baker külügyminiszter, Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó, John Sununu, a Fehér Ház kabinetfőnöke, Robert Blackwill, a Nemzetbiztonsági Tanács szovjet és kelet-európai főosztályának vezetője valamint Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes volt a tagja.
A zárt ajtók mögött, formális napirend nélkül folytatott tárgyalásokon elsősorban a nemzetközi politikai-katonai kérdések kerültek terítékre. Szó esett egyebek között az afganisztáni és a közép-amerikai (salvadori, nicaraguai) helyzetről, s kiemelten a német kérdésről. Ez utóbbiban közeledtek ugyan az álláspontok, de csak abban volt egyetértés, hogy az újraegyesítés pillanatnyilag nem időszerű. Gorbacsov ezzel kapcsolatban eléggé ködösen (de nem támogatóan nyilatkozott), George Bush pedig úgy vélte, számolni kell a németek erős érzelmeivel, ám nem szabad erőltetni a gyors megoldást. Az amerikai elnök támogatást ígért a peresztrojkához és a kelet-európai reformokhoz, s utalt az ún. Jackson-Vanik kiegészítés esetleges eltörlésére, ha a Szovjetunió liberalizálja kivándorlási politikáját. A két vezető jelezte: egyetértenek abban, hogy orvosolni kell a hidegháborús időszakra jellemző feszültségeket. Nagy jelentőségűeknek ítélték a kelet-európai eseményeket, tervbe vették, hogy 1990 júniusáig aláírják a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló ún. START-szerződést, 1990 végéig pedig a hagyományos fegyverekről szóló megállapodást, továbbá lépéseket tesznek a vegyi fegyverek globális betiltása érdekében.
Bár nem írtak alá egyetlen megállapodást sem, a találkozó mérföldkő lett a kelet-nyugati megbékélés történetében, fontos közbenső állomás a hidegháború és következményei felszámolásának folyamatában.
„A hidegháború december 3-án 12 óra 45 perckor véget ért”, „Bush és Gorbacsov fogadalmat tesz a világnak: partnerek a békében” – így ünnepelte a világsajtó a máltai tanácskozást. Jelentőségét a lapok az 1945-ös jaltai találkozóhoz hasonlították, jelezve ezzel, hogy lezárult az európai politikai berendezkedést négy évtizedre meghatározó „jaltai világrend”. Málta után sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Gorbacsov vezette Szovjetunió elengedi az addig ezernyi szállal magához kötött kelet-európai „csatlós” államokat.
