Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon jelenleg 70 ezer ember tartózkodik - hívta fel a figyelmet a magyar Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Külföld
Nyugalom honolt szombaton este a Gázai övezetben, miután a Iszlám Dzsihád palesztin szélsőséges szervezet szerint egyiptomi közvetítéssel tűzszünetről született megállapodás Izraellel.
Vasárnapra virradóra egy 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Romániát. Az Adevarul című román lap internetes kiadása szerint a földmozgás epicentruma Brassótól keltre, Vrancea megyében volt, mintegy 200 kilométeres mélységben.
Emlékfalat avattak szombaton Moszkvában, az egykori szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) különleges területén, a "Kommunárkán", annak az öt ismert moszkvai helyszínek egyikén, ahol a sztálini megtorlások éveiben kivégzettek tömeges temetése zajlott.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai az Egyesült Államok által támogatott arab-kurd katonai szövetség 41 harcosával végeztek Szíria keleti részén - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet szombaton.
A hatóságok azonosították a pittsburghi lövöldözés elkövetőjét: a legfrissebb értesülések szerint nyolc ember haláláért felelős Robert Bowers a negyvenes éveiben jár - mondta el egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő szombaton. Úgy tudni, hogy önként megadta magát, majd kórházba szállították.

