Angela Merkel (Fotó: Beta/AP)
Külföld
Forrás: MTI A magyar nemzeti kultúra szószólójának nevezte Lezsák Sándort Orbán Viktor kormányfő, aki a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át csütörtökön a Karmelita ko...
Jeremy Corbyn: Ha a párt a december 12-ei parlamenti választáson kormányra kerül, fél éven belül rendezi a Brexitet (Fotó: AP via Beta) A Munkáspárt kormányra kerülése esetén népszavazást írna ki a...
Az amerikai katonák mellett egy jól kiképzett kutyának, Conannak is szerepe volt Abu Bakr al-Bagdadi likvidálásában. Az Iszlám Állam (IÁ) vezetője elleni akcióban bevetett négylábú „kommandós” azonban máris egy botrány kellős közepén találta magát, jóllehet még a Közel-Keleten szolgál, ahonnan csak a jövő héten utazik haza, hogy utána a Fehér Házban is vendégül lássák.
Jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a végrehajtását a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmusnak – foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Elfogadta a görög parlament péntek hajnalban a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott.

