Bolíviában pénteken több városban folytatódtak az erőszakos tüntetések. Három város rendőri egysége fellázadt Evo Morales elnök ellen, a kormány azonban egyelőre vár, nem vetik be a hadsereget a lázadók ellen.
Külföld
Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására - mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke pénteken Berlinben Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után.
Nyilvánosságra hozták pénteken a brit hatóságok annak a 39 embernek a nevét és életkorát, akit október végén találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén. A területileg illetékes Essex megyei rendőrség által péntek délután közzétett névsorból kiderül, hogy gyerekek is vannak az áldozatok között.
Oroszország bízik abban, hogy az iráni atomprogram ügyében 2015-ben elfogadott átfogó közös cselekvési program megmenthető - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása ügyében megtartott 4. moszkvai nemzetközi konferencián.
Harminc év börtönre ítélte tegnap Bosco Ntaganda egykori kongói lázadóvezért háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). A Terminátor gúnynéven elhíresült férfit júliusban az ellene felhozott mind a tizennyolc vádpontban bűnösnek találták, egyebek mellett gyilkosság, etnikai alapú üldözés, nemi erőszak, szexrabszolgaságra kényszerítés és gyerekkatonák toborzása miatt.
Szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be a hatóságok Katalóniában, mert attól tartanak, hogy elégedetlenkedők megzavarhatják a voksolást a tartományban. Spanyolországban ugyanis vasárnap előrehozott parlamenti választást tartanak, ám az ország egyik legfejlettebb térségének számító Katalóniában már hetek óta tüntetnek.

