A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! – Több mint turizmus címmel szervezett konferencián.
Külföld
Az Európába irányuló illegális migráció megállításában alapvető fontosságú az Európai Unió külső schengeni határainak megvédése - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Prágában, a V4-ek és Ausztria belügyi tárcavezetőinek találkozója utáni sajtóértekezleten.
Megkezdődik a muszlim hitszónok (imám) képzése a német állami felsőoktatásban, az első kísérleti projekt csütörtökön indul az osnabrücki egyetemen - írta az Osnabrücker Neue Zeitung (NOZ) című német lap.
Az ivadékhalak az óceánban hányódó műanyagdarabkákat is megeszik, aminek még nem ismerjük az egészségügyi kockázatait. „Nincs róla adatunk, hogy ennek vannak-e káros hatásai a halpopulációra.
Avigdor Liberman tegnap bejelentette, sem a jobboldali Likud, sem a centrista Kék-fehér párt kisebbségi koalícióját nem támogatja, egyúttal Benjámin Netanjahu miniszterelnököt (Likud), valamint Beni Ganzot, a Kék-fehér Párt vezetőjét tette felelőssé a kormányalakítási fiaskóért. Ezen fejleményekből adódóan várhatóan ismét választások lesznek.
Külföld/Magyarság
Potápi: a kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat
A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! - Több mint turizmus címmel szervezett konferencián.

