Az izraeli hadsereg (IDF) különleges erői behatoltak a Hezbollah dél-libanoni alagútrendszerébe. Akciójuk akár egy földi offenzíva előzménye lehet. Joáv Galant védelmi miniszter szerint az IDF hadműveletre készül; ki akarja szorítani a terrorcsoportot Dél-Libanon egy részéből. Irán ismét válaszcsapással fenyegetőzik.
Az izraeli hadsereg képeket mutatott be a közösségi médiában olyan utántöltő repülőgépekről, amelyek a jemeni húszi lázadók elleni támadásra kísérték el a harci gépeket. A légierő vasárnap sújtott le az Irán által támogatott húszi lázadókra, akik előzőleg Jemenből ballisztikus rakétákat lőttek ki a zsidó állam felé. A húszik az Izrael és az Egyesült Államok közel-keleti befolyása ellen harcoló „Ellenállás tengelye” nevű szövetség tagjai.
A légierő Izraeltől mintegy 1800 kilométer távolságban hajtotta végre a támadást a húszik ellen. Az utántöltőgépek bemutatásával valójában Iránnak üzentek. Elsősorban azt, hogy bármilyen távolságban képesek támadást végrehajtani harci gépekkel.
A húszik elleni akció célpontja Hodeida kikötője volt. A támadásban négyen életüket vesztették, 29-en megsebesültek. A helyi olajterminál egyik tározója lángba borult és találatok érték a városi repülőteret, amely régóta nem üzemel.
A húszik az utóbbi időben sokszor támadták az Izraellel szövetséges államok hajóit a stratégiai fontosságú Bab el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben, az Izraellel konfliktusban álló gázai övezeti Hamász támogatásának jegyében.
KIÁLLNAK MELLETTÜK
Nászir Kanaáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője elítélte a jemeni lázadókra mért csapásokat. Maszúd Peszeskján iráni elnök pedig kijelentette: nem szabad hagyni Izraelt, hogy egymás után támadja Teherán szövetségeseit. Ezzel összefüggésben külön kiemelte a libanoni Hezbollah síita milíciát, amelynek vezetőjével, Haszan Naszrallahhal izraeli légicsapás végzett pénteken Bejrútban. Naszrallah mellett életét vesztette Abbasz Nilforusan, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, és sokan mások is.
A libanoni harcosokat nem szabad magukra hagyni ebben a küzdelemben, hogy Izrael ne támadhassa egymás után az Ellenállás tengelyének országait – hangsúlyozta Peszeskján. Hozzáfűzte: Teherán nem fogadhat el ilyen cselekményeket, s ezek nem is maradnak válasz nélkül.
PRÓBÁLJA LEBESZÉLNI
Az IDF különleges erői alighanem már behatoltak Dél-Libanonba és elkezdték felszámolni a Hezbollah terrorszervezet alagútrendszerét. Elképzelhető, hogy akcióikat egy kiterjedt földi offenzíva követi. Az IDF napok óta folyamatosan lövi Libanont, közben a főellenségnek tartott Hezbollah majdnem teljes vezetését likvidálta. (Tegnapra virradóra megölte a Gázai övezetet irányító Hamász libanoni szervezetének parancsnokát is. Fateh Sheriffel légicsapás végzett.)
Izrael vezetése el akarja érni, hogy a Hezbollah visszavonuljon az országhatárról, Libanon belsejébe. Ez valószínűleg csak akkor történik meg, ha földi offenzívával kiszorítják az iszlamista milícia fegyvereseit Dél-Libanonból és egy pufferzónát alakítanak ki a határ mentén. A támadást még nem jelentették be, de Izrael fő szövetségeseként az USA próbálja elérni, hogy erre ne is kerüljön sor.
Joáv Galant védelmi miniszter tegnap közölte: az IDF földi hadműveletre készül; célja, hogy kiszorítsa a terrorcsoportot Dél-Libanonból. Egy ENSZ-határozat értelmében a Hezbollah fegyveresei a Litani folyótól délre nem tartózkodhatnak libanoni területen, vagyis legalább 30 kilométerre távol kell tartaniuk magukat Izrael északi határától. A terrorszervezet tegnap jelezte: nem hátrálnak meg, készen állnak a harcra.
CÉLKERESZTBEN AZ ELNÖK ÖCCSE
Izrael légiereje vasárnap a szír fővárost is célba vette. Damaszkuszban állítólag eltalálta azt a villát, amelyben az ország egyik legbefolyásosabb embere, Maher al-Aszad, az államfő öccse, tanácskozott iráni vezetőkkel. Aszad halála súlyos csapást jelentene a kormányra, mivel a hadsereg tábornokaként fontos tisztségeket tölt be. Politikai szempontból is súlyos következménye lehet a támadásnak, mivel Bassár el-Aszad elnök lehetséges utódjáról van szó.
Szíriában 2011 óta háború dúl, bár az utóbbi években a harcok intenzitása alábbhagyott. A damaszkuszi kormány nagyon jó kapcsolatot ápol Iránnal, a vezetés gyakorlatilag Teherán és Moszkva jelentős támogatásának köszönhetően élte túl a belső konfliktust.
Nyitókép: A dél-libanoni határnál felsorakozott izraeli tankok parancsra várnak (Fotó: AP via Beta)