2024. október 16., szerda

Dagesztáni vezető: Külföldről szították a mahacskalai zavargásokat

Külföldről, egyebek között ukránbarát Telegram-csatornákon történnek kísérletek a helyzet destabilizálására a Dagesztáni Köztársaságban – jelentette ki Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőn újságíróknak Mahacskalában az előző nap kirobbant zavargásokkal kapcsolatban.

„A dagesztáni helyzet destabilizálására irányuló kísérletek, amelyeket egyebek mellett az etnikumok és a felekezetek közötti viszály szításával követnek el, hazánk ellenségeinek műve" – tette hozzá Melikov.

A politikus azt állította, hogy a mahacskalai tüntetésre szóló felhívásokat az Utro Dagesztana nevű Telegram-csatornán teszik közzé, amelyet szerinte „abszolúte hiteles források" szerint Ukrajnából működtetnek „árulók" és „banderisták".

Vasárnap este le kellett állítani a légiforgalmat a mahacskalai repülőtéren, mert palesztinpárti tüntetők, a Rigában szerkesztett Meduza hírportál szerint több százan hatoltak be az egyik leszállópályájára, valamint a nemzetközi terminál területére. A behatolók egy Tel-Avivból menetrend szerint érkező járat utasait keresték, akiket „izraeli menekülteknek" gondoltak. A repülőtérről távozó gépjárműveket átkutatták.

Melikov hétfőn beszámolt arról, hogy a mahacskalai repülőtéren történt zavargásokban két intézkedő rendőr megsebesült. A dagesztáni egészségügyi és a belügyminisztérium összesen 20 sérültről, köztük kilenc rendőrről számolt be. Utóbbiak közül kettőt kórházba kellett szállítani.

A köztársasági vezető szerint az incidens árulással ér fel egy olyan időszakban, amikor Oroszország „különleges hadműveletet" hajt végre Ukrajnában. Leszögezte, hogy senki sem kerülheti el a felelősségre vonást.

Az orosz belügyminisztérium észak-kaukázusi parancsnoksága közölte, hogy a történtekkel kapcsolatban 60 embert állítottak elő rendőrkapitányságra, és a rendbontás további több mint 150 résztvevőjét azonosították. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke személyes ellenőrzése alá vonta az eljárást, amelyet tömeges zavargás címén indítottak el. Ezen vád alapján 8-tól 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Melihov közölte, hogy a repülőtéri berendezésekben nem esett kár, és hogy a repülőtér forgalma 2-3 napon belül teljesen helyreáll. Állítása szerint a zavargások ellenére hétfőn nyugodt volt a helyzet szerte a köztársaságban.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi ombudsman a Telegramon az írta: a mahacskalai repülőtéren kitört zavargásokkal a felbujtóknak az etnikumok közötti viszály felszítása volt a célja, és felszólította a lakosokat, hogy ne engedjenek a provokációknak.

Emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta a múlt héten, amikor találkozott az oroszországi vallási felekezetek vezetőivel, hogy az etnikum- és vallásközi összhang az orosz államiság alapja, minden más álláspont oroszellenes.

Nyitókép: Beta/AP