2024. május 8., szerda

Jill Biden: „Joe még nem végzett”

Már csak az időt és a helyet kell megtalálni ahhoz, hogy bejelentsék, Joe Biden amerikai elnök újraindul pozíciójáért a 2024-es választáson – ezt mondta a felesége egy interjúban. Jill Biden ötnapos afrikai útjának utolsó állomásán az AP hírügynökségnek arról is beszélt, férje miért akar hivatalban maradni.

„Ő azt mondja, hogy még nem végezte el a feladatát, nem fejezte be, amit elkezdett. Ez a lényeg. Nézzük csak meg, mit ért el eddig! Kihozott minket a káoszból, ez nem lehet kétséges. De azért választották meg, mert az emberek állandó, higgadt vezetést akartak. Úgy gondolom, látták Joe jellemét, a feddhetetlenségét. Aztán hivatalba lépett, és tudta, hogy mit akar csinálni” – mondta Jill Biden.

Férje egy szintén pénteki – az ABC News-nak adott – interjúban úgy fogalmazott, komolyan gondolja az újraindulást, de még vannak előtte feladatok, mielőtt belevágna egy „teljes gőzzel” működő kampányba.

Tavaly ősz óta Biden többször megismételte, hogy szándékában van elindulni második elnöki ciklusáért a választáson, de ezt hivatalosan még nem jelentette be. Tanácsadói arra utaltak, hogy a hivatalos bejelentés áprilisban lehet, hasonlóan demokrata elődjéhez, Barack Obamához, aki szintén az elnökválasztást megelőző év áprilisában jelezte hivatalosan, hogy versenybe száll az újraindulásért.

Vannak akik szerint Joe Biden túl idős már ehhez: jövőre 82, amennyiben újraválasztják, az újabb elnöki ciklusa végén 86 éves lesz.