Kiújultak a harcok a kirgiz-tádzsik határon pénteken, annak ellenére, hogy a két ország biztonsági főnökei tűzszünetben állapodtak meg. A felek egymást okolják a fegyvernyugvás megsértésével.
Világ
Tévedésből nem a saját embrióját ültették be egy lombikbébiprogramban részt vevő nőnek Izraelben, a rison-lecijóni Asszúta kórházban – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Technológiai óriáscégek médiafelületei, köztük a YouTube és a Facebook is megerősítette abbéli szándékát, hogy ezentúl több figyelmet fordít a szélsőséges tartalmak kiszűrésére, miután a washingtoni Fehér Házban csütörtökön társadalmi csúcstalálkozót tartottak a gyűlöletbűncselekmények elleni fellépésről.
Tizenkilenc hónap börtönre ítéltek öt beszédterapeutát Hongkongban, miután bűnösnek találták őket „lázító” gyerekkönyvek publikálásában.
Az iráni hadsereg bejelentette, hogy a Perzsa(Arab)-öbölben elkobzott egy külföldön bejegyzett hajót, amely üzemanyagot csempészett, a személyzetét pedig őrizetbe vette – közölte szombaton az iráni állami televízió.
Irán legújabb feltétele az atomprogramjáról szóló 2015-ös megállapodás felélesztéséről szóló tárgyalásokon komoly aggályokat vet fel szándékával és elköteleződésével kapcsolatban, valamint veszélybe sodorja a reménybeli megállapodást – jelentette ki szombaton közös közleményben a 2015-ös többoldalú megállapodásban részes három európai nagyhatalom.

