Mintegy háromezer falusi menekült el vasárnap a délkelet-mianmari Kacsin államból a szomszédos Thaiföldre, miután a hadsereg olyan térségeket kezdett bombázni, ahol egy etnikai alapon szerveződő fegyveres csoport tevékenykedik - közölték aktivisták és a helyi sajtó.
Világ
Öngyilkos merénylet történt az indonéziai Makassar egyik katolikus templománál vasárnap, többen megsebesültek – közölte a helyi rendőrség.
Idén is világszerte nagyon sok város és magánember csatlakozott szombaton a Természetvédelmi Világalap (WWF) klímavédelmi akciójához, a Föld órájához.
Szombaton azt közölte a csatorna hatósága, hogy 14 vontatóhajó próbálja kihasználni a dagály előnyeit, és ha a szombati kísérlet sem lesz sikeres, vasárnap további eszközök érkeznek, hogy segítsék a konténerszállító elmozdításáért kezdett műveletet. A konténerszállító kedd óta zárja el a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát.
Kína szombaton szankciókat jelentett be amerikai és kanadai magánszemélyekkel, továbbá a két ország egyes szervezeteivel szemben, válaszul arra, hogy korábban Washington és Ottawa más országokkal közösen kínai állampolgárokra szabott ki büntetést az északnyugat-kínai Hszincsianggal összefüggésben.
Újabb több mint félszáz tüntető vesztette életét szombaton Mianmarban a katonai puccs elleni, majdnem két hónapja tartó tüntetéseken – jelentette a Myanmar Now hírportál. Közben a fegyveres erők napja alkalmából tartott tévébeszédében a juntát vezető tábornok ismét szabad választásokat ígért.

