Izraeli régészek ősi illemhelyre bukkantak Jeruzsálemben, amely véleményük szerint 2700 éves lehet, amikor is a magán fürdőszobák luxusnak számítottak - írja az N1 hírportál.
Világ
A komplex fizikai rendszerek megértésében elért úttörő eredményeiért három tudós, az amerikai-japán Syukuro Manabe, a német Klaus Hasselmann és az olasz Giorgio Parisi kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
A hétfői Facebook-leállás miatt 7 milliárd dollárt bukott az oldal alapítója, Mark Zuckerberg. A Bloomberg azt írja, hogy szeptember óta folyamatosan csökken a Facebook részvényeinek értéke, a mostani leállás hírére pedig rövid idő alatt további 5 százalékot estek a a papírok.
Helyreállt a Facebook közösségi oldal és az óriásvállalat tulajdonában lévő egyéb platformok, mint az Instagram és a WhatsApp, jelentették kedden hírügynökségek.
Sikeresen feljutott a Manaslura, a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsára Rusztam Nabijev, akinek mindkét lábát amputálták - jelentette be hétfőn a hegymászás nepáli szervezője.
Az amerikai cég legfrissebb adatai szerint idén július és szeptember között az egész világon 241.300 darab Model Y, Model 3, Model S és Model X típusú személygépkocsit adott el - írja a B92 hírportál.

