2025. május 10., szombat

Gondban lehet az Intel a 10 nm-es processzorokkal

A gondot az EUV (Extreme Ultraviolet Lithography) levilágítási gépek hiánya okozza

Az Intel egyelőre cáfol, ám több belső forrásból is úgy tudni, hogy a 10 nm-es processzorokkal sok a gond; évek telhetnek el a váltság megszűnéséig.

Az Intel eredetileg az Ice Lake architektúrával váltott volna 10 nm-es csíkszélességre - a jelek szerint azonban annyira nem állnak össze a dolgok, hogy még az sem elképzelhetetlen, hogy az architektúra végül a kukában végzi. Állítólag azzal van gond, hogy az Intel az órajelet nem tudja megfelelően skálázni, így teljesítményben nincs (megfelelő) előrelépés a korábbi modellekhez képest. Az Intel egyelőre cáfol, és azt állítja, hogy a tervezés és tesztelés halad. Sőt, a vállalat asztali processzorokat is ígér, ami azért meglepő, mert eddig szakértők azt valószínűsítették, hogy az Ice Lake a gondok miatt mobil exkluzív lesz.

Iparági források szerint az Ice Lake architektúra legkorábban 2021-ben debütálhat - és a hangsúly ezúttal a feltételes módon van. Ugyanis az Intel korábban kiszivárgott tervei alapján 2022-ben már 7 nm-es processzorok érkeznének. Egy kicsit meredekebb forgatókönyv szerint így akár az sem elképzelhetetlen, hogy a 10 nm-es lépcső egyszerűen kimarad. A klasszikus eljárással ugyanis 10 nm az alsó határ, a 7 nm-es chipeknél már EUV technológiát kell használni. Vagyis az, hogy az Intel szenved a 10 nm-es chipekkel, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a 7 nm-es chipekkel is fog.

Mondanunk sem kell, hogy az Intel számára nem alakulnak túl jól a dolgok, hiszen mindeközben az AMD a két éve bejelentett Ryzen chipekkel, majd a Threadripper processzorokkal visszahelyezte magát a térképre, és egyes piacokon 50 százalék körüli piacri részesedést sikerült elérnie. Az Intel pedig a gondok miatt rövid távon nem tud versenyre kelni - legalábbis technológiai megoldások segítségével. Nem hivatalos információk szerint éppen ezért a gyártó arra készül, hogy meredek árcsökkentést hajtson végre. Ennek hatására éves szinten 3 milliárd dollárral is csökkenhet az Intel éves bevétele, de ez még mindig jobb megoldásnak tűnik, mert legalább a piaci részesedés a sokkal kedvezőbb ár-érték arány miatt megtartható lehet.

Az Intel a drámai visszaesést biztos, hogy szeretné elkerülni, hiszen a rivális AMD példája megmutatta, hogy amikor egy processzorgyártó mély gödörbe esik, akkor nagyon, de nagyon nehéz kimásznia abból. Hát jó sokáig tartott, de végre úgy tűnik, hogy 10 hosszú év után megint lesz egy jó kis verseny a CPU-knál. (Chip nyomán)

Magyar ember Magyar Szót érdemel