A Green Belt (Zöldövezet, amit a valamikori vasfüggöny mentén 12.500 km hosszúságban a Berény-tengertől a Fekete-tengerig át egész Európán) nemzetközi természetfotó-pályázat hazai és összesített győztese a szabadkai végzős gimnazista, Szekeres Levente (már kétszer volt Magyarországon az év ifjú természetfotósa). A múlt vasárnap a Green Belt napja, szeptember 24. és 25. alkalmából Kladovón adták át az International Balkan Green Belt Photo Contest 2017 természetfotó-pályázat díjait. A szakemberekből álló bírálóbizottság a beérkezett nagyszámú fotó közül Leventének a téli Szabadkai-erdő havas tisztásán lencsevégre kapott, téli bundában pompázó rókáról készült fotóját választotta a pályázat profi kategóriájába beérkezett legjobb fotónak.
A díjnyertes vörös bundás a hóban (Szekeres Levente felvétele)
Levente lőállásban a földbe ásott fotóslesben (Gergely József felvétele)
Az erdei tisztáson az etetőhelynél épült lesből az óvatos ragadozók is lencsevégre kerültek (Gergely József felvétele)
Vajon lát-e minket a kuvik? (Szekeres Levente felvétele)
Az aranysakál visszahódította egykori élőhelyét, újra ő uralja a táplálékpiramis csúcsát (Szekeres Levente felvétele)
A rétisas több órai figyelés után szállt le az etetőhöz (Szekeres Levente felvétele)
A kíváncsi dolmányos varjú olykor néhány centire áll meg az üveg előtt, már-már el kell hessegetni, neki ne ugorjon a tükörképének (Gergely József felvétele)
Az újjáépített fotóslesben már kályha és WC is lesz (Gergely József felvétele)
Ugyanez a tetszetős természetfotó vitte el a pálmát a Balkan Green Belt zsűrijénél is. Az erős nemzetközi kategóriában a Balkan Green Belt kilenc országának legjobbjai vehettek részt. Levente ezt is megnyerte rókás fotójával. A pályázatot a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület és a német EuroNature természetvédelmi szervezet bonyolította le. A kiírási feltételek között szerepelt, hogy a beküldött természetfotó a szerbiai Zöldövezet térségéhez tartozó élőhelyen készüljön.
– Hogyan és hol készült a díjnyertes rókafotó?
– A Szabadkai-erdő egyik tisztásán, közel a magyar határhoz, a Palics-Ludas Közvállalat a Rirpari Természetbarátok Egyesületével (ennek vagyok én is és a szüleim is a tagjai) közösen egy ragadozómadár-etetőt üzemeltet. Öt éve már minden télen, október közepétől egészen március végéig a közvállalat természetvédelmi őrei hetente visznek ki „friss”, állatorvosilag ellenőrzött disznótetemeket az egyik nagy szabadkai jószágfarmról. A homokba ásott kis mélyedésekben elhelyezett, felnyitott állattetemek a téli, ínséges időkben mágnesként vonzzák az éhes ragadozó madarakat. Az etetőn olykor 25-30 egerészölyv, sok-sok dolmányos varjú és szarka, 4-5 rétisas is táplálkozik felváltva. Az etetőt a kemény havas teleken a négylábú ragadozók, a sakál és róka is felkeresik.
Néhány éve egy ilyen január végi havas téli napon sikerült a földbe ásott, tükröző, egy irányban átlátszó úgynevezett detektív üvegen át lefotózni az élelmet kereső téli, sűrű bundás rókát. A róka és a sakál kiváló szaglásának köszönhetően a hó alatt is megtalálja a csontkeményre fagyott állati tetemek maradványait.
A téli hidegre való tekintettel a fotózásra alaposan fel kellett készülni, a meleg alsó mellett 3-4 nadrágot és több pulóvert, télikabátot, kesztyűt és sapkát is felvettem, hogy ne fázzak az egész napos lesben ülés közben. Még sötétben indultunk hárman, terepjáróval törve a friss havat, hogy még virradat előtt elfoglaljuk a helyünket a lesben. Erre azért van szükség, mert a ragadozó madarak és emlősök is nagyon óvatos állatok, világosban messziről meglátják az embert, és kerülik a közelségét. A nap végén, ugyanúgy a sötétség leple alatt hagyjuk el a leshelyet, ne tanulják meg a madarak, hogy oda ember jár be.
A homokba beásott és földdel betakart leshelyen mindig melegebb van néhány fokkal, mint a külső környezetben, de ha a levegő hőmérséklete jóval nulla fok alatt van, akkor bent is fagy. A hidegben a fotósok leheletétől állandóan beizzad a leshely üvegablaka, a párás üvegen át nem lehet éles képet készíteni, hiszen még a hibátlan üveg is torzítja valamelyest a fényt, és egy egész blendanyílásra való fénymennyiséget tükröz vissza. A párásodás ellen akkumulátorra szerelt számítógép ventilátorral védekezünk. Egy-másfél óra alatt, mire megvirrad az etetőn, addigra nagyjából a ventilátorok által fújt levegőtől szárazzá, páramentessé válnak az üvegek, és kezdődhet a fotózás.
Időbe telik, mire leszáll az etetőre az első egerészölyv, őket mindig megelőzik a szemtelen szarkák és dolmányos varjak, amelyek rendre megpróbálják elzavarni az ölyveket az etetőről. A sasoktól sem félnek, a hátuk mögé lopódzva meg-megcibálják a veszélyes karmokkal és horgas csőrrel felfegyverzett nagyragadozókat. Az említett januári fagyos, friss hóval borított etető közelében úgy kilenc óra tájban egyszer csak szinte a semmiből előjött egy vörös bundás, és a friss hóban kimérten lépegetve, a metszően hideg levegőbe bele-beleszagolva a hó alatt heverő disznótetemek felé vette az irányt. Látszott, hogy ismeri a terepet, minden bizonnyal nem először járt itt egy kis disznóságért, ami jól jött neki is, hiszen a hó alól nem könnyű kifogni az apró rágcsálókat, mezei pockokat, amelyek a fő táplálékát képezik a rókának.
Amikor már lőtávolon belülre ért, elkezdtek kattogni a digitális fényképezőgépek, rövid sorozatokat lőttünk a gyanútlanul nézelődő rókára. A ravaszdi azonban valamit megsejthetett, mert néhány percnyi bizonytalankodás után sarkon fordult és távozott, de ekkorra már a gép memóriakártyáján sorakoztak a havas téli tájban pózoló róka fotói – emlékezett vissza Levente a téli rókafotózás élményére, amelyben e sorok írójának is része volt.
