A belgrádi helyhatósági választások kiírása után a Demokrata Párt köré csoportosuló pártok is átadták a választási listájukat. A Hogy felszabadítsuk Belgrádot elnevezésű listán a DP mellett a Szociáldemokrata Párt, az Új Párt és a Zöld Ökológiai Párt együtt szerepel.
Politika
Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium megállapította, hogy Szerbia polgárai több mint 125.500 szabályos aláírással támogatták a Tijana Jurić Alapítványnak azt a kezdeményezését, hogy módosítsák a büntető törvénykönyvet, és ezzel vezessék be az életfogytiglani börtönbüntetést az olyan súlyos bűncselekmények elkövetői számára, melyek következménye gyermek, kiskorú személy vagy terhes nő halála – közölte a minisztérium.
Abe Sinzó , Japán miniszterelnöke ma befejezte kétnapos szerbiai látogatását. Érkezésének fő küldetése az volt, hogy megerősítsék a két ország gazdasági és politikai együttműködését. A repülőtérre...
A Szerb Haladó Párt elsőként adta át választási listáját a belgrádi választási bizottságnak. Az Aleksandar Vučić – mert szeretjük Belgrádot elnevezésű listát több mint 8000 polgár támogatta az aláírásával.
Több mint egyéves szünet után ma újabb egyeztetést tartanak Belgrád és Pristina tisztségviselői Brüsszelben az évekkel ezelőtt megkezdett dialógus folytatásában. A szerb delegációt Marko Đurić, a kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója vezeti, a pristinai küldöttségnek viszont új vezetője van Avni Arifi személyében.
Szerbiának kulcsfontosságú szerepe van a nyugat-balkáni stabilitás fenntartásában – emelte ki tegnap Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke szerbiai látogatása során. A japán kormányfő európai turnéján kétnapos látogatást tesz Szerbiában és delegációjában több japán vállalkozó is jelen van.

