Aleksandar Vučić államfő a Szerbiai Rádió és Televízió Híradójában úgy nyilatkozott, hogy szerinte a nyugati államok a koszovói kérdést már lezártnak tekintik, és nem is állnak készen arra, hogy további tárgyalásokat folytassanak erről.
Politika
Nem sikerült előrelépést elérni a Belgrád–Priština szakértői tárgyalócsoportok szintjén történő párbeszédben – közölte az Európa Bizottság, így a tárgyalásokat ma megszakították.
Aleksandar Vučić államfő ma New Yorkban tárgyalásokat folytatott Antonio Guterressel, az ENSZ főtitkárával. Középpontjában a régióban uralkodó helyzet és a Belgrád–Priština-párbeszéd körüli gondok voltak – áll az elnökség által kiadott közleményben.
A belgrádi sajtó egymással versengve találgat azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági kormány átalakítása során kit menesztenek Ana Brnabić miniszterelnök kabinetjéből, illetve ki lesz az, aki a jövőben miniszteri tisztséget tölthet be.
Ismét könnygázgránátot dobtak a koszovói parlament üléstermébe az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) párt képviselői szerdán, hogy megakadályozzák a Montenegróval kötött határegyezmény ratifikálását.
Tekintettel arra, hogy hivatalos nyilatkozat nem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy Aleksandar Vučić államfő miért is utazott el a napokban az Amerikai Egyesült Államokba, a médiumokban folytatódnak a találgatások. A Blic napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írja, az államfő mégsem magánutazáson van, hanem António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával van találkozója.

