A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy értékelte, hogy Szerbia gazdasági programja továbbra is eredményes. Támogatja a Kereskedelmi Bank és a Petrohemija magánosítására vonatkozó belgrádi terveket. Ezt...
Politika
A rendőrség azonosította, elővezette, majd kihallgatta azt a két fiatalembert, aki az Egy az ötmillióból elnevezésű, szombaton immár kilencedik alkalommal megtartott belgrádi tüntetésen egy akasztófa makettjével sétált. Az N1 tv értesülései szerint az egyik fiatalember még kiskorú.
Akasztással fenyegették meg Aleksandar Vučić, szerb elnök fiát a közösségi hálón – adta hírül a hazai sajtó. Saša Milošević gyűlöletkeltő kifejezéseket intézett Danilo Vučićhoz a Facebook közösségi oldalon.
Közélet/Politika
Körözik azt a személyt, aki tegnap akasztófát vitt a kezében a kormányellenes tüntetésen Belgrádban
A belügyminisztérium és az illetékes szervek körözést adtak ki az a személy ellen, aki a Szövetség Szerbiáért támogatóinak tiltakozásán akasztófát vitt a kezében- jelentette ki Nebojša Stefanović belügyminiszter.
Maratoni ülést tartott a Koszovói Képviselőház, melyen elfogadták 2019-es költségvetést.
Kilencedik alkalommal szervezték meg a kormányellenes tüntetést Belgrádban. A tüntetők most is a belgrádi Bölcsészettudományi Kar épülete előtt gyülekeztek este hat órakor, ahol először Marija Bogdanović egyetemi tanár mondott beszédet.

