Ma kezdetét vette Dubrovnikban a 16+1 Kína és 16 közép-kelet-európai állam kormányfőinek találkozója, akik a modern kor Selyemútnak nevezett útvonalán igyekeznek együttműködni. Szerbiát a kétnapos...
Politika
„Ez a látszatbalos, a legmódosabb kapitalista a szocialisták között, durván visszaél a helyzettel, és bálványimádásában a jó ízlés alsó határánál is lejjebb megy. Abszurd színháza a Monty Python-i humort is túlszárnyalja.
Ótos András felvétele Több tízezren gyűltek össze Újvidéken az államvezetőséget támogató nagygyűlésen
A rendőrszakszervezet túl fogja élni ezt a hatalmat is, s még erősebb lesz a leköszönése után – jelentette ki Veljko Mijailović, a Szerbiai Rendőrszakszervezet elnöke a Nebojša Stefanović belügyminiszternek írt tegnapi nyílt levelében. Mint hozzátette, az idő fogja megmutatni, kinek volt igaza: azoknak-e, akik a Belügyminisztérium alkalmazottainak jobb helyzetéért küzdöttek, vagy azoknak, akik csak önös érdekeikkel törődtek megbízatásuk ideje alatt.
Az újvidéki Szabadság téren hat óra körül kezdődött meg a "Szerbia jövőjéért" elnevezésű kormánypárti nagygyűlés.
Munka a Képviselőházban ( Ótos András felvétele/archív) Az ellenzéki képviselők egy csoportja – egyebek mellett a Demokrata Párt képviselői – bojkottálta a Tartományi Képviselőház munkáját.

