A Demokrata Párt kettészakadásáról szóló hírek a hatalmi koalíció konyhájából származnak, tudatában vannak ugyanis annak, hogy már nem hitegethetik sokáig ígéretekkel a polgárokat, jelentette ki tegnap Bojan Pajtić, a DP elnöke. Kiemelte, hogy a párt támogatottsága növekszik, és szinte duplája, mint a tavalyi választások idején.
Politika
Szerbiát a jelen pillanatban nem fenyegeti katonai veszély, a legnagyobb biztonsági veszélyforrást pedig az etnikai és vallási szélsőségesség, a szervezett bűnözés nemzetközi hálózatai, továbbá a gazdasági, politikai és biztonsági gondok miatti illegális migrációk jelentik – közölte az állam biztonsági helyzetéről szólva Ljubiša Diković, a Szerbiai Hadsereg vezérkari főnöke a Danas napilapnak adott interjújában. Úgy értékelte, hogy Koszovót mindenképp a legnagyobb politikai és ezzel együtt biztonsági kihívásként kell az országnak kezelnie.
Lapunk hétvégi számában közöltük a Deli Andor európai parlamenti képviselővel készített interjúnkat, melyben a Fidesz–KDNP listáján EP-be jutott vajdasági magyar politikus a többi között azokkal a vádakkal kapcsolatban is véleményt nyilvánított, melyeket az utóbbi hónapokban a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és tisztségviselői mondtak ki. A Magyar Szó azon kérdésére válaszolva, hogy megnehezítik-e munkáját az olyan, itthonról jövő megjegyzések, amelyek olykor hazaárulással is vádolják amiatt, hogy magyarországi párt listáján lett EP-k...
A védelmi minisztérium közölte, hogy több mint 480 tankot, 220 páncélos autót, több mint 20 ezer puskát és pisztolyt és nagy mennyiségű lőszert és más felszerelést bocsát áruba.
Médiaspekulációnak nevezte Boris Tadić a Szociáldemokrata Párt elnöke azokat a híreszteléseket, miszerint a párt egyes tisztségviselői belépnek a kormányba. Mint mondta, nem látja ennek értelmét.
Az országban egyre súlyosabb a gazdasági helyzet. Amíg egyesek privilégiumokat élveznek és gazdagodnak, mások egyre nehezebben élnek.

